Igy múlik el a világ dicsősége, ugye, milyen gyorsan, gondoltam, mikor kettesben „nagyheteztünk”, és „húsvétvasárnapoztunk” az urammal, a gyerekek építették a közösséget, másutt. Más mentoraik vannak már.

A múlhatatlanba fektettünk be ezen az ünnepen, ki-ki a maga módján.

Más a prioritás, más az értékes már, lassan elválnak az utak egymástól. A túl jó anyának meg kell halnia – mondja Estez a Farkasokkal futó asszonyok című könyben – mert a fejlődés gátja egy időn túl.

Egész nap üres elmével irtottam a burjánzó, fűbe bújó szedret, borostyánt, bár a skanzenbe készültünk ünnepelni. De nem álltam rá készen, meg kellett bújni a csendemben már pár órára. Sok-sok harag nem hagyott nyugodni.

Ez a munka – karmajóga – nagy koncentrációt igényel, mert ha kicsit elbambulok teleszalad a kezem tüskével.

Naná, hogy bambultam, több sebből véreztem a négy nap alatt, szenvedés is volt jócskán. Akaratlanul ugyan, de valahogy még mindig jön a szenvedéstörténet, bár nagyon rég vágyom abbahagyni.

Visz a szokás-lendület mégis.

A hajnal már a földön talált, és késő estig irtottam a dzsungelt.

-Te látsz még? – kérdeztem a páromat, mert ő is ott takarította a sufnit és fordította ki a földből a csonkokat.

Ő se látott már, de még egészen addig folytattuk, míg a szögesdrótot is szedernek néztem, és rángattam elkeseredetten.

És akkor elég volt!

Nehezen indultunk haza vasárnap, nem is készítettem el semmi húsvétit, mert mi nem voltunk éhesek, ettük, ami maradt. Nagy csendben telt a nagyhét.

Már sötét volt, mire hazaértünk, a kicsi éhesen fogadott, gyorsan mégis odatettem a sonkát, és rántottam pár szelet húst, rizst, evett. És akkor hívott Andris, hogy mégis hazajön még ma.

A testem alig tudtam felemelni, de azonnal nekiláttam a tojáspipik készítésének, a salátatálnak.

Mire befutottak, már terítve várt az asztal.

Honnan volt erőm, nem értem, minden mozdulatért meg kellett szenvedni, annyira fájt mindenem már.

Ültünk, ettünk, vasárnappá vált a nap.

Ettől volt erő mindenre, hogy összejött a család.

Húst vettünk, húsba költöztettem vissza magam is.

Mi az igazi biztonság?

Kevés kis pénz gyűlik össze minálunk, mert mindig találok olyan helyet neki, amitől múlhatatlan értékké válik.

Ilyen a tanulás, a családi utazások, szeretteim támogatása, és az ültetés is.

Jön, és hamar megy tovább, és mivel sok bennem a félelem, sokat gondolok arra, hol is van a legjobb helye.

• Lesz háború vajon tényleg, ahogy az asztrozófus mondja?
• Hogy tudok addigra önfenntartóvá válni?
• Hol teremthetek olyan biztonságot magunknak, ahol szép csendben elvagyogatunk, kertet gondozva, lelket ápolva.
• Hogyan tudom a környezetemet felkészíteni az öngondoskodásra, önazonosságra?

Mi az igazi biztonság: hol tartod a biztonságodat?

Hasznosnak lenni, ez a legfontosabb, mióta hazajöttem az asramból.

Temérdek tudást és jó tapasztalást halmoztam fel, nem őrizhetem, tovább kell adni.

Ügyes és gyors vagyok, jó a teherbírásom is, hát takarítok, befőzök, mikor mit kell tenni.

Kétségbeejtően el tudok már fáradni, még a napi jógagyakorlás mellett is, többször kell leülni pár percre, és relaxálni is.

Mégis hatalmas erő visz előre, már mindennek tudok örülni, de nem túlságosan, mert az is egyfajta dráma.

A halottas ingnek nincs zsebe, mondja Buddha, és minden pillanatra ki kell üríteni a zsebeimet, ne húzzon le a sok súly.

A kerítésünket a spárgák tartják össze, mi pedig tanulunk, utazunk, mert a múlhatatlan értékek most mindennél fontosabbak.

Persze az anyagba is fektetek, de a minimumot.

A maximumot a lélek és szellemi fejlődésbe.

Még félelemből, hogy jól csináljam ezt a földi küldetést, de remélem már közel van a félelemmentesség, mint a legfőbb vágyott célom.

 A jóga szamádi. Jaj, mikor már végre? …

Ölellek,

Tündi

Iratkozz fel hírlevelemre, hamarosan küldöm az áprilisit, mely tartalmazza a nyári legfontosabb eseményeit is!

Utazás Indiába: >> 2024-es októberi csoport <<

Borító kép: canva

Kép: Hoszáng Péter

A Fektesd be az értékeidet a múlhatatlanba bejegyzés először Anaya Jóga-én jelent meg.

Az ünnepekkel is ezért foglalkozom behatóan. Észlelem, hogy a formák kiüresedtek, értelmezhetetlenek, nem tudok azonosulni a látszattal,

de az ünnepek tartalma, az ősi üzenete mindig aktuális!

Új formát keresek a múlhatatlan tartalmaknak, melyet a családomnak, gyermekeimnek jól tudok átadni.

Tapasztalatért a női körökkel hatolunk be, minden áldott hónapban a mélységekbe a magasságokért.

Megvolt az ujjongó virágvasárnap, ahol nem tudtam maradéktalanul örülni, hiába lépett be a városba a Megváltó.

Eszembe jutottak a megcsalások és megcsalatások, mikor a legkedvesebb tanítvány árul el és feszít a szégyenpadra, s nem is főbenjáró bűnért, csak a gyengeségemért, hibáimért. Volt benne részem jócskán.

És voltam én magam is áruló, Júdás, kérlelhetetlen ítélője másnak: emberi gyengeségeiért, hibáiért. Ennek felfedezése nehezen bírható.

Minden egyes szereplővel mélyen tudtam azonosulni.

Végig kell járni a nagyhéten az igazi történetet, mely nem az isteni elrendelés szerint zajlott, sokkal inkább emberi szabad akaratokból. Mert ha magammal nem is tudok sokszor irgalmas lenni, muszáj megtalálnom azt, aki mindenkinél irgalmasabb: Istent.

Isten az utolsó pillanatig ad lehetőséget arra, hogy jóvá tegyük a sokszor siralmas cselekedeteinket, gondolatainkat.

Szakrális nagyhét ünneplése

Hogyan fogjuk megélni a lényeget, mi az Anaya erőkörben?

Sorban haladunk majd, újraélve a történteket.

Nagycsütörtökön lábmosás, utolsó vacsora és fogadkozás – nem árulom el a Megváltót.

Vele virrasztok! Ébren tudok-e maradni? ha most elalszom, elgyengülök, akkor egyedül marad a Megváltó.

Fél, és én vele félek, mert látom, mi a lehetséges jövő.

A kilőtt nyílvessző becsapódik, a következményekért a felelősséget vállalni kell.

Nagypénteken

Végig járom a keresztutat. A valóságban a templomkertben, egyedül, mert csendre és időre van szükségem. Minden stációban jelen vagyok.

Emlékezem arra, mikor – akár Jézus – nekem is kell vállalni a keresztet és a halált.

Én vagyok a keresztúton Mária is, aki a távolból tudja csak követni fiát, már zokogva, s a végén a halálban öleli magához elgyötörten Őt. Istenem, hányszor éltem ezt át fiaim mély szenvedéseit látva!

Böjt és fájdalom napja ez, teljesen csendben vagyok, mély visszavonultságban.

Nagyszombaton a gyász ideje van, meg kell siratni a soha be nem teljesedett reményeket, ez a jóságba és emberi irgalomba vetett hit gyásza. Fel kell ébredni, és a magam irgalmát és jóságát erősíteni. Megtervezgetem, hogyan is lesz ez nálam. Kérdéseket teszek fel, és spirituális naplómba írom a válaszokat:

• Hogy tudok annyit szeretni, ami a szívemből kifér? Mit tehetek, hogy jól szerethessek?
• Hogyan tudom ünnepelni az igazi jóságot és életet?
• Hogyan tudom magamat megváltani a belső szenvedéseimtől? Megbocsátani és jóvátenni, amit lehet?
• Hogyan tudok irgalmazni a gyengének, ügyetlennek? Kit feszítek ítélkezésemmel haragommal keresztre? Hogy tudom ezt azonnal abbahagyni?
• Hogyan tudom mélyíteni a szeretetszövetségeimet, nemcsak az emberekkel, de a teremtőmmel is?

Feltámadás következik, minden halál után, ezt már sokszor tapasztaltam.

Húsvét vasárnapja és hétfő: szívnyíló öröm!

Mikor a családdal kimegyünk édesanyám virágzó kertjébe keresni az édeset, a szépet, a finomat a bokrok alján, bolondozni, játszani fogunk, gyermekivé válva.

Jaj, Istenem, annyira jó élni!

Hálát adunk a gazdagságunkért, egymásért, a Teremtő jóságáért.

Ölellek,

Tündi

Iratkozz fel hírlevelemre, hamarosan küldöm az áprilisit, mely tartalmazza a nyári legfontosabb eseményeit is!

Utazás Indiába: >> 2024-es októberi csoport <<

Kép feltámadás: canva

Borító kép: 2023. Tündi és fia, Rishikesben

A Nagyhét: a keresztúttól a feltámadásig napjainkban bejegyzés először Anaya Jóga-én jelent meg.