A saját otthonunkba fogadtunk (fogadunk) be a családokat. Erről a facebookon írtam a háború első napjától rendszeresen posztokat, a közösség támogatását kérve, és kiventillálva a saját fájdalmamat, félelmeimet is.

A háború évfordulóján most kigyűjtöttem, és egy dokumentumba rendeztem ezeket az írásokat, a fotókkal együtt.

Inna, Roma, Vladik, Kosztya és Ljuda, és a kárpátaljai család története nem ért véget azzal, hogy én nem írok róluk. Úgy engedtem el, akit lehetett, hogy megnyugtató megoldást találtak az életük további szakaszára.

Velük és általuk sokat tanultunk magunkról.

Ügyük (úgy gondolom) még mindig közös ügy, hiszen a háborúnak nincs vége.

Otthonunkban még mindig laknak menedéket kérők.

Nem írok róluk. Több oka közül az egyik az, hogy már az ismerőseink is tiszta bolondnak tartanak emiatt. Lúzernek.

Aktuális kérdés jelenleg számomra, hogy meddig, és hogyan vállalható a segítés, milyen áron lehetek más család támasza? Honnan veszem észre, hogy mikor tolom túl a segítést? (örök kérdés)

Erről is írok a bejegyzés végén pár sort.

Nyilvánosan nem szívesen osztom meg, de akit érdekel, itt kérhet hozzáférést az elmúlt időszak bejegyzéseiről:

A Teljes Menedék az otthonom facebook bejegyzés folyam

A Menedék az otthonom bejegyzés először Anaya Jóga-én jelent meg.

Nekem is több órányi telefonba tellett, mire befogadást nyertek.

Olyan helyre fordultam először menedékért, ahol az a javaslat járja Imádkozzatok! ÉS hozzatok áldozatot azokért, akiékért senki sem imádkozik, de nem nyílt meg a fűtött terem ajtaja. (Nem sikerült ezt düh és ítélkezés nélkül leírnom, de hát ez van bennem.)

Persze a józan eszem tudja hogy ki ki teszi a dolgát és segít, de itt most nem mindig az agyammal beszélek, Nem számok jönnek, hanem emberek.

Ez már nem a próba, hanem az élet maga.

Nem nekem kell elszámolni mit teszel, vagy mit miért nem. Én is csak magamért teszem, mert megtehetem. Hála a családomnak és barátaimnak.

Innáékkal egész nap nem találkoztam, reggel elmentem dolgozni, kaptak kulcsot, hazaugrottam este 6 órakor, éppen hozta Márti a rengeteg palacsintát, lekvárt, túrót, kakaót, dobozszám az ételt, kaptam is ki a kezéből, tömtem a hátizsákba (bocsánat Márti hogy alig beszéltünk, rohantam).

Munkából épp hazaérő férjemet kértem egyen, mert indulunk a Kiss Józsefbe, sikerült megszervezni a 20 indiai diák befogadását. Órákat vártunk, döbbenet mi lehetett a nyugatiban, csuklós busz hozta őket (legközelebb elébük kell menni). Még jó, hogy férjem lement eléjük, mert a busz letette őket a buszmegállóban, onnan szédelget le vagy 10 incifinci kis medika és néhány jókora indiai legény, szikh. A Kétfarkú Kutyapárt aktivistáival (respekt, azonnal jöttek, és nagyon képben vannak menekült ügyben ami hasznos) eligazítottuk a helyi dolgokról, ugymint:

IHATÓ a csapvíz

WC papirt a wc be nyugodtan

WIFI kód a táblán (ez hihetetlenül fontos)

Ételhez alig nyúltak, 3 napja utaznak vonaton, 2 társukat még az induláskor lőtték ki mellőlük.

Mi kell nekik? Ember, Ölelés némelyiknek, és indiai étel (megvan mára), befogadás.

Ők a mi gyerekeink is — huszonévesek, aprócskák és csak ülnek, mosolyognak. Frankó Csuba Dea vette át mára a koordinálást, én tanítok, ne egem keress.

Próbálok tanitani. Az életnek működni kell. De azért a háború nem az egyén ügye, hanem az egész közösségé.

Éjfél után értünk haza (ki voltam kiadva, mert pont akkor irt Földiné Irtl Melinda hogy kéne sok takaró a Dózsa gy útra, és férjem nem akart visszafordulni.

Köszönöm az értem aggódást, de ne fárasszatok ilyesmivel, hogy vigyázzak magamra, meg csak akkor tudsz adni, ha te is pihensz, a spiri duma most nem segítség, könyörgöm, 53 éves vagyok és tudom. Ne engem féltsetek. Emberek bolyonganak az utcán. És ne legyen az az illúziód, hogy országunk képes róluk nélküled gondoskodni MOST.

Ragyogó rend és étel várt itthon, Roma engem várt, hogy elmondja 2 labdája van, és ki is hozta a vadiúj Nike focit, amíg megittam a teámat meg is néztem milyen ügyes.

Inna szobájából telefonálás hangja szűrödött ki. A nappalim tele lett míg nem voltam itthon ruhás zsákokkal – hát nem az öröm fogott el ettől, inkább a kétségbeesés ezt szortírozni továbbvinni – ehhez kell önkéntes majd? jaj!

NE HOZZATOK RUHÁT TÖBBET, én is most tanulom a háborút, bocsánat a szervezési ügyetlenségért. Ma dolgozom egész nap, este megyek a Kiss Józsefbe, keressétek itt a facebookon:

FRANKÓ CSUBA DEA (tel: +36306952229) beirja táblázatba mit tudsz segíteni!

Angolul tudó önkéntesek kellenek!

Indiai étel kell JÖVŐ HÉTRE 24 főnek!

NE HOZZ TÖBB RUHÁT, most a pénz és TE vagy a segítség!

A Aki egyet is…. bejegyzés először Anaya Jóga-én jelent meg.