Valahogy még szívesen maradnék ebben a ragyogó őszben, a sok színe és illata boldoggá tesz. Nekem tetszik az is, hogy hamar és sokáig van sötét. Nagyon szeretek visszahúzódni. Halkabban beszélek, lassabban gondolkodok, keresem a meleg puha helyeket.

Naponta kimegyek nézni Földanyácskát, mert megindítóan mutatja, ami bennem is játszódik:

A lombok lehullásával a csontvázak látszanak.

Látható a mélység minden titka és kincse, amire van erőm rálátni. Néha olyanra is rálátok, ami meghaladja az erőmet, azt most becsomagolom, és félreteszem.

Van egy jó kis kuckózós játékom, amihez a Mamim gyapjútakarója kell csak, és csend. Leülök rá. Elhallgatok. Amikor testemnek (ami súlyos most, mint a kő) megengedem, hogy ne mozduljon, éberen figyelem, mi történik.

Végighaladok a testemen belülről, alaposan körbe tapogatva a valóságomat: hogy van a tüdőm, gyomrom …

Gyakran megindulok a gazdagságon és tökéletességen, ami a testem bonyolult univerzuma. Hálás alázattal kutatgatom, mit tehetek azért, hogy az isteni rendszer jól működjön.

Olyan kevéssel is beéri (mondom, hogy isteni):

Átlélegzem.

Belemosolygok.

Megsimogatom.

Megkérdezem, hogy van. Mire van szüksége.

A realitás talaján közlöm, mit tehetek ezért.

Felvidulva állok fel, és indulok utamra. A belső tökéletességgel való kapcsolódás után látom mindenben a tökéletest. Hála és öröm szabadul fel. A földi szférából az égi szférába emel a Kegyelem.

A visszatérő fény a legfőbb gyógyító: a legnagyobb megváltás a REMÉNY sugara.

Világunk tökéletes. Egy picike fény pedig beragyogja a teret.

Én vagyok a picike fény.

,,Lassan, fokozatosan, meg fogod tanulni lecsendesíteni magad, és azután megosztod a békét a világgal.” (Szvámi Véda Bhárati)

Ölellek,

Tünde

A Nő a fény! bejegyzés először Anaya Jóga-én jelent meg.