Ő megengedi, hogy saját valóságunkban higgyünk, meggyőz minket arról, hogy biztonságos megmutatnunk éppen, hogy csak növésnek indult, törékeny, igaz énünket.

A nem szeretett lány valami teljesen mást hall, és más leckét tanul meg. Míg a ráhangolt anya lánya a visszavert fényt építi magában, addig a nem szeretett lányt csorbítja az anyával való kapcsolata.

Bármennyi is a közös, fájdalmas élmény ezen lányok életében, ez a kapcsolat mégis anya-lányától függően, páronként változhat. A különféle viselkedésmódok máshogy hatnak ki az egyes lányokra. Készítettem egy listát az összes mintáról, melyek saját és más lányok tapasztalataiból származnak, akiket könyvemhez meginterjúvoltam. Miután nem vagyok sem terapeuta, sem pszichológus, a nevek, melyeket adtam ezen viselkedéseknek, nem tudományosak, inkább a tisztánlátás vezérelte őket. Mégis, a tény, hogy elkülönítjük ezeket a mintákat, segíthet sok lánynak ráébrednie és megértenie, majd kezelnie a problémás és fájdalmas interakcióit édesanyjával. Természetesen ezen viselkedésekből egyszerre több is előfordulhat egy személyen belül.

1. A figyelmen kívül hagyó

„Édesanyám sosem ismert el.” –írja a 47 éves Gwen- „Ha valami olyat tettem, amiről azt gondoltam, majd büszkévé teszi, vagy figyelmen kívül hagyta, mintha valamilyen jelentéktelen dolog lett volna, vagy valamilyen egyéb kritikával érvénytelenítette. Én pedig nagyon sok ideig hittem neki.”

A lányok, akiket ignoráló anya nevelt, megkérdőjelezik a saját érzelmi igényeik validitását. Figyelemre nem méltónak érzik magukat, örökké megkérdőjelezik magukat, miközben szeretetre és megerősítésre vágynak. Így írt erről egy lány:

„Anyám szó szerint nem hallgatott vagy hallott meg. Megkérdezte, éhes vagyok-e, és ha azt mondtam, nem, ételt rakott elém, mintha semmit sem mondtam volna. Ha megkérdezte, mit szeretnék csinálni hétvégén vagy a nyáron, majd figyelmen kívül hagyta a válaszom, és megtervezte a programom. Milyen ruhákat szeretnék? Ugyanez. De nem ez volt a lényeg: sosem kérdezte meg, hogy éreztem magam, vagy mit gondolok. Erősen jelezte, hogy számára ez nem fontos.”

Az ignoráló viselkedés, ahogy azt a lányok leírják, egy skálán helyezkedik el, és támadóvá válhat, ha az anya aktívan és agresszíven visszautasítássá fordítja az addigi figyelmen kívül hagyást. A gyermekek úgy vannak bedrótozva, hogy mindig igényeljék az anya közelségét, és itt jöhet a probléma: a lányok vágya édesanyjuk figyelmére és szeretetére nem csökken az anya elutasító viselkedésétől sem. Sőt, személyes tapasztalataimból ítélve néha fel is erősítheti azt, követelőző viselkedésbe taszítva a lányt (Miért nem törődsz velem/szeretsz engem, Anya? vagy Miért ignorálsz?), vagy terveket szőnek majd, hogyan oldják meg a helyzetet (Csak ötöst kapok majd az iskolában, és díjakat nyerek, és ezután szeretni fog!). Ám a reakció ilyenkor sokszor az, hogy az anya még inkább elhúzódik, miközben gyakran teljes tagadás övezi, mi történik éppen.

2. Az irányító

Néhány módon nagyon hasonlít ez a viselkedésminta az ignoráló, lánya gondolatait és érzéseit figyelmen kívül hagyó anya működésével, de más formát ölt: a kulcs, hogy ezek az anyák ugyanúgy nem figyelnek oda lányaikra. Ezek az anyák mikromenedzselik lányaikat, nem törődve azok szavainak létjogosultságát, és lányaikban a bizonytalanság érzését keltik fel, és hogy tehetetlenek. Ez a viselkedés legtöbbször annak álcája alatt jelenik meg, hogy „ez a lány saját érdeke”, és az üzenet így lényegében az, hogy a lány alkalmatlan, nem bízhat magában és ítéletében, és az anya vezetése nélkül egyszerűen esetlenül bukdácsolnának és elbuknának.

3. Az elérhetetlen

Az érzelmileg elérhetetlen anyák, akik mindig visszahúzódnak, mikor lányuk közeledik, vagy visszatartják szeretetüket egy gyermeküktől, miközben egy másiknak megadják, másféle sebet okoznak. Minden gyermek ugyanúgy rászorul édesanyjára, az evolúciónak köszönhetően. „Az édesanyám nem volt gonosz” – írja egy lány. „De érzelmileg elérhetetlen volt, és még ma is az.” Ezek a viselkedésmódok jelenthetik a fizikai érintés hiányát (nincs ölelés, sem babusgatás), a gyermek sírásának vagy érzelemkifejezésének figyelmen kívül hagyását, vagy későbbi igényei kifejezésének ignorálását, vagy a tényleges elhagyást.

A tényleges elhagyás a saját különleges sebeit hagyja ott, különösen egy olyan kultúrában, amely hisz az alapvető és automatikus anyai szeretetben és ösztönös anyai viselkedésben. Amellett, hogy hihetetlenül fájdalmas, zavarba ejtő és megdöbbentő. Igaz volt ez Eileen (39) életében is, aki több problémát próbált megérteni, és most bár már ő maga is édesanya, saját anyjával alig van kapcsolatban. Szülei négyéves korában váltak el, és édesanyjával hatéves koráig maradt, mikor is a nő úgy döntött, jobb, ha mégis az apjával marad. Lesújtó volt mindez a hatéves Eileen számára, főleg, mivel édesapja azóta már újraházasodott, és új gyermeke született. Eileen számára a nagy kérdés ez volt: „Nem értettem soha, anya miért nem akart mellettem lenni. Úgy éreztem, egy hatalmas darab hiányzik az életemből, amit csak Anya tölthetne be.”

Ezek a viselkedésmódok a lányokat érzelmileg éhesen és szűkölködően hagyják. A legszerencsésebb lányok találnak majd egy másik családot – egy apát, nagyapát, nagynénit vagy nagybácsit, akik az anya helyére léphetnek, ami segít, de a sebet sokszor nem gyógyítja be. Az ilyen bizonytalanul kötődő lányok gyakran akaszkodóak lesznek későbbi kapcsolataikban, folytonosan megerősítésre várva barátaiktól és szerelmeiktől.

4. A behálózó

Míg az első két típus olyan anyák viselkedéséről írt, akik távolságot tartanak maguk és gyermekeik között, a behálózás ennek ellenkezője: ezek az anyák nem tartják tiszteletben a gyermekeik határait, a határt önmaguk és lányuk között Ebben az esetben a lány szeretetre való igénye az anyából fojtogató anyai viselkedést hoz elő, az emberi természetet (a szeretetre való igényt) az ő céljaikra és igényeikre zsákmányolják ki. Ezek a nők klasszikusan a „színpadi anyák”, és gyermekeik teljesítményein át élnek, melyet bátorítanak és követelnek: míg nagy történelmük van –pl. Gypsy Rose Lee, Judy Garland vagy Frances Farmer anyái – a televízióból ma már jól ismerhetjük őket. Vivian Gornick memoárja (Fierce Attachments) jó olvasmány a témában.

Amíg egy elérhetetlen vagy nem érdeklődő anya lánya „eltűnik”, a behálózott lány énképe teljesen elnyelődik. Kibogozni a behálózást nehéz, hiszen nincsenek határok. Egy egészséges és lányával összhangban lévő anyai kapcsolat biztonságot és szabadságot nyújt egyszerre – a gyermeket elengedi az anya karjaiból, hogy másszon, a fiatal felnőttnek tanácsot és útmutatást ad, de meghallgatja és tiszteli –és ez a minta nem tesz így. Mindez hiányzik egy behálózó kapcsolatból.

5. A támadó

„Nyílt” támadás jellemzi ezt az interakció típust, de direkt tettem zárójelbe a „nyílt” szót. Ezek az anyák sosem ismerik el viselkedésüket, és általában nagyon óvatosak, ha mások is láthatják őket. Ebben a csoportban vannak azok az anyák is, akik rendszeresen rossz hírbe hozzák lányukat, hiperkritikusak, nagyon féltékenyek, vagy versengőek gyermekeikkel. Igen, az anya kihasználja az erőjátszmát, bármilyen furcsán is hangzik egy mondatban az „anya” és az „erőjátszma” szó. Deborah Tannent idézem, aki remekül megfogalmazza mindezt:

„Végül ez a kritikus pontja a szülő erőjátszmájának gyermekével: nem csak hogy megalkossa a világot, melyben a gyermek él, de azt is meghatározni, hogyan értelmezze azt.”

Egy gyermek nem méltó ellenfele ezeknek a harcos királynőnek, és ami még veszélyesebb, hogy internalizálják (magukba építik) az ezt hordozó üzeneteket. Sok lány mesélt arról, hogy annak a fájdalma, hogy felelősnek érzik magukat valamiképpen a hiedelem, hogy ők „késztették” valahogy arra édesanyjukat, hogy így reagáljanak, vagy hogy érdemtelenek –ugyanolyan bénító, mint az anyai szeretet hiánya. A hibáztatás és megszégyenítés volt általában ezen anyák fegyvere.

Az ellenséges anya verbális és érzelmi bántalmazással „nyer”, de néha ez elmehet a fizikai bántalmazásig is. Önmagának úgy magyarázza viselkedést, mint valamiféle szükséges lépés, amellyel a lánya karakterhibáit kezeli. Ez egy veszélyes terep.

6. A megbízhatatlan

Sok szempontból ez a legnehezebb viselkedésforma, amellyel egy lány megküzdhet, mert nem tudja, mikor kerül elő a „jó anyu” vagy a „rossz anyu”. Minden gyermek alkot mentális képeket arról, hogy néznek ki az emberi kapcsolatok, mely azon alapszik, milyen kapcsolata van az édesanyjával: ezek a lányok úgy hiszik majd, hogy az érzelmi kapcsolódás megterhelő, bizonytalan, sőt, veszélyes. Egy interjúban, mely a könyvemből származik (Mean Mothers), Jeanne ezt mondta:
„Magabiztosságom hiányát az édesanyámra vezetem vissza. érzelmileg megbízhatatlan volt – egy nap rettenetesen kritikus, egy másik nap ignorált, majd a semmiből előbukkant, mosolyogva, körülugrálva engem. Ma már tudom, hogy ez a mosolygó anya általában akkor jelent meg, mikor anyának közönsége volt. Mindenesetre sosem tudtam, mire számítsak. Néha elviselhetetlen módon, állandóan jelen volt, máskor megmagyarázhatatlanul eltűnt, aztán meg szerepet játszott. Azt gondoltam, valamit tettem, ami miatt így viselkedik velem. Most már tudom, hogy egyszerűen csak úgy viselkedett, ahogy épp akart, semmiféle tekintettel nem volt rám, de még így is hallom a fejemben a hangját, főleg, mikor nehézségeim támadnak az életben, vagy bizonytalannak érzem magam.”

7. A csak magával törődő

Őt nyugodtan hívhatjuk nárcisztikusnak. Ez az anya önmaga kiterjesztéseként látja lányát – ha egyáltalán látja valahogy. A behálózó anyával ellentétben, aki fojtogatóan és erősen fókuszál gyermekére, ez az anya óvatosan kontrollálja gyermeke életében való részvételét, éppen ahogyan önmagáról való képe megkívánja. Erőjátszmázik, képtelen empátiára, ehelyett nagyon aggódik arról, hogyan látják mások, és mit gondolnak róla – bár mindezt vadul tagadná, ha rákérdeznél –mert fókusza csak önmagán van. A taktikák, melyeket használ, hogy manipulálja és kontrollálja lányát lehetővé teszik számára, hogy magát erősnek és fontosnak lássa, és jó véleménye legyen önmagáról.

Ezek az anyák gyakran remekül néznek ki kívülről – általában vonzóak és elbűvölőek, mikor találkozol velük, gondját viselik otthonuknak, talán még figyelemreméltó tehetségük vagy karrierjük is van – mindez a célt szolgálja, hogy mindez még inkább összezavarja és izolálja a nem szeretett lányt. Könnyebb így felismerni, hogy te vagy Hamupipőke (az eredeti mesében gonosz vér szerinti édesanya volt, csak a Grimm testvérek írták át mostohaanyára), mikor a pincében élsz, és mindenki tudja, hogy az édesanyád egy boszorka.

8. A szerepcsere

Erről a toxikus anyai viselkedésmintáról hallok a legkevesebbet – a jelenet, melyben a lány, még ha fiatal is, válik a segítővé és gondozóvá, vagy akár a saját édesanyja „anyjává”. Ez akkor fordulhat elő, amikor az anyának nagyon fiatal gyermekei vannak, és olyan sok, amennyivel már nem bír el. Ez igaz volt Jennára is, aki harmincas éveiben ezt írta:

„Mire édesanyám 26 lett, négy gyermeke volt, kevés pénze, és semmiféle támogatása. Én voltam a legidősebb, és mire ötéves lettem, én voltam a segítő. Megtanultam főzni, mosni, takarítani. Ahogy idősebb lettem, megmaradt ez a dinamika, ha nem még inkább. A „sziklájának” hívott, de sosem figyelt rám, csak a kisebb testvéreimre. Most, hogy felnőtt vagyok, még mindig nem figyel rám anyaként, inkább mint egy nagyon kritikus, idősebb barát. úgy érzem, megfosztott a gyerekkoromtól.”

Híres történet hasonló működésmódról Mary Karr memoárja, A hazugok klubja, mely Maryt és idősebb nővérét ábrázolják, amint saját anyjukká kell válniuk anyjuk helyett.

Az alkoholista anyák lányai, vagy a kezeletlen depresszióval küzdő anyák lányai néha szintén ebben a szerepben találják magukat, életkoruktól függetlenül. Néha nem csak anyjuk, de testvérik anyjává is kell válniuk. Vannak olyan „törékeny” anyák, akik így kommunikálnak, akik hangsúlyozzák betegségüket vagy egyéb gondjaikat. Ironikus módon ezen anyák talán tényleg szeretik lányaikat, de nem tudnak önmagukért cselekedni. Bár ezek a viselkedésmódok sok fájdalmat okoznak, terápiával vagy intervencióval sok lány számolt be megbékélésről és megértésről.

Néhány gondolat

Bárhogy is gondoljuk, a nők nincsenek automatikusan úgy drótozva, hogy szeressék gyermekeiket: a gyermekek, és nem az anyák azok, akiket az evolúció nagy igénnyel ruházott fel arra, hogy édesanyjukra támaszkodjanak a túlélés érdekében. Úgy becsülik, körülbelül a lányok fele az, akiket nagyszerű, vagy elég jó anyával áldott meg a sors. Ez nem azt jelenti, hogy ezek az anyák tökéletesek – mindannyian tökéletlenek vagyunk emberként, és néha hibázunk – vagy hogy néha nem követik el a fent felsorolt hibák valamelyikét. Ez előfordul, de nem lesz belőle minta, folytonosan megismételve ezeket a viselkedésmódokat.

De azok számára, akik nem nyertek a lottón, van remény és gyógyulás. Azoknak, akiknek nehéz megértenie mindezt, kérem, hallgassák meg ezeket a lányokat, és ne hurcolják meg őket pusztán azért, mert nem arról számolnak be, amit te hinni szeretnél az anyaságról.

Kérlek, vedd észre azt a vonást, mely ezen anyákból hiányzik.

Úgy hívják, empátia.

Hamarosan induló tanfolyamok

 

fordította: Horváth Bianka az Anaya női jóga oktató képzésre

 

 

Ezen tanácsok NEM helyettesítik a megfelelő orvosi ellátást! Ezen az oldalon található információk önmagukban nem alkalmasak arra, hogy a betegek, páciensek, saját diagnózist állítsanak fel, vagy az itt talált információkat bármilyen egyéb módon önmaguk gyógyítására használják. Az oldal üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal az itt megosztott tartalmak felhasználásából eredő egészségügyi problémákért, még akkor sem, ha az adott tartalmat szakorvos véleményezte. Panaszaikkal minden esetben keressék fel háziorvosukat vagy a megfelelő szakrendelést!