Perszephone

Alvilág áldozata vagy Fejedelemnője

Az Alvilág áldozata vagy Fejedelemnője legyek?

A bennünk élő Istennők közül Perszephonet elragadja az Alvilág. Elveszít valami lényegeset.

Történetéből kiderül az is, miért történt ez meg vele:

  1. Nem volt elég éber.
  2. Nem akart felelősséget vállalni a saját biztonságáért.
  3. Nem akart felnőni, mert könnyebb a Mama pici lányaként élni.

“A naiv nő mint préda:

Minden teremtménynek meg kell tanulnia, hogy ragadozók léteznek. A ragadozó felsőbbrendűségre,mások feletti uralomra vágynak. Egyfajta lelki gőgöt éreznek, aminek következtében fennköltebbnek és éppolyan nagynak és egyenlőnek érzik magukat, mint Isten, akinek működési terveit igyekeznek megtörni. A mítoszok és mesék tanúsága szerint ennek eredménye a magány, vagy a halál a kegyelem megfosztásával.

A farkaskölykökhöz hasonlóan a nőknek is beavatásra van szükségük, amiből megtanulják, hogy  a külső és a belső világ nem csupán boldog helyeket tartogat számukra. Sok nő még annyi tanítást sem kap a ragadozókról, amit a farkasanya ad a kölykeinek.

Nem tud olyan alapvető dolgokat, hogy

  • ha fenyegető és nagyobb nálad, menekülj
  • ha gyengébb, gondold végig, mit akarsz tenni
  • ha beteg, hagyd békén
  • ha tüskéje, mérges fullánkja, agyara vagy borotvaéles karma van,hátrálj és menj az ellenkező irányba
  • ha jó illata van, de acélos állkapcsokat rejteget, menj el mellette

Farkas törvények:

táplálkozz

pihenj

közben kószálj

légy hűségesen kitartó

szeresd a gyermekeket

táncolj a holdfénynél

hegyezd a füleidet

figyelj a csontokra

szerelmeskedj

gyakran üvölts

 

A küszködők kezdjék az utolsóval.”

(C. Pinkola Estes: Farkasokkal futó asszonyok, Édesvíz kiadó 2004)

Mit jelent kapcsolatban maradni a belső gyermekkel? Hogyan tudjuk úgy gondozni, hogy ne rekedjen meg, hanem kiteljesedjen?

Gondoljuk át, hogy vagyunk  igazán, gyermekiek vagy gyermetegek?

Nincs későn változtatni!

Uzsalyné Pécsi Rita írja Nevelés az élet szolgálata könyvben:

Gyermeki

bizalom, odaadás

megelégedettség (ami van)

a sértést nem őrzi

nem keresi a haragot

gyorsan felejt és bocsát

magamat adom Neked

Tied vagyok!

nagyobb vagy nálam

Hozzád menekülök

mindent Tőle vár

mindent neki tesz meg

Mindig itt vagy

Gyerekes, infantilis, gyermeteg

önzés

féltékenység

hullámzó kedély

nyakasság

meggondolatlanság

tudatlanság

dacolás, durca

önuralom hiánya

hiszti

gyengeség, alacsony tűrőképesség

nyafogás

nem képes felelős döntést hozni

kollektivizmus, tömeggel halad

nem tudja megosztani a tudását

Az élet szolgálata azt jelenti, hogy a gyermeki részeket kitüntetjük és visszük magunkkal. A gyermeteg vonásokat lenyesegetjük, előbb-utóbb magunk mögött hagyjuk. Továbblépve: gyermekiek maradunk a felnőttkor kiegészítő erényeivel ötvözve. Ennek eredményeképp a látszólag ellentétes erények (széles látókörű okosság és nemes, szinte együgyű egyszerűség) egységes, zárt rendszerré formálódnak, harmónikus egységgé formálódnak. Ez az egység a mai kor sok nyomorúságára válasz lehetne. (pl Böjte Csaba, Teréz anya, Gandhi)

A szerénység és az emberi nagyság elegye hallatlanul nagy kisugárzó erőt hoz létre.

(Uzsalyné Pécsi Rita: A nevelés az élet szolgálata 1. Kulcs a muzsikához kiadó 2010)

Hogyan válhatunk áldozatból fejedelemnővé?

Úgy, ha valóban felnövünk, mikor eljön ennek az ideje.

Kirepülünk a fészekből!

Elhagyjuk a komfortzónát és szárnyalunk. Néha persze zuhanunk.

Vállajuk magunkért a felelősséget, tudatosak és éberek maradunk, ugyanakkor gyermekien frissek és felszabadultak.

Lehet tudatosan, de lehet szenvedésből is.

Teljes mértékben felelősek vagyunk a saját sorsunkért!

Anaya Női Jóga Oktatóképzés

Anaya Női Jóga Oktatóképzés

szombati - 2023. 03. 12-től

A képzésre várjuk a női lehetőségek, női egészség és női sajátosságok megismerésében elmélyülni vágyókat. Havonta egy csütörtöki napon.

Szertartások és rítusok

Szertartások és rítusok

Tudatosság növelése, megismerni, mit tartogat majd a következő állomás, hogy kiélvezhessük a jelenlegit, és jó szokások rendszeres, napi ismétlése.

Anaya jógáról végzett oktatóimtól

6 évvel ezelőtt kezdődött a csoda úgy mentem Hozzád tanulni, hogy ha csak magamnak, a Lányomnak és néhány Barátnőmnek segítek, már megéri. Az Anaya képzés alatt néhány kisebb csoportom lett, lelkes jógázókkal, szuper jóga táborokkal a kertecskémben, miközben én is fejlődtem, épültem, szépültem kicsit. Hozzájárult a női jóga Babák születéséhez, jóga unokáim száma 6 és egy még pocakban van. Mindig hálás szívvel gondolok az Anaya -ra Rád és a tanításodra.

Erika

” Az Anaya képzés fontos önismereti út volt számomra, énem rejtett, illetve elnyomott részeinek örömteli felfedezése. A nehézségek együtt hordozása, az örömök közös boldogsága. A nővérség áldott tapasztalata. Szeretet, elfogadás, megbecsülés, tisztelet – mind magunk, mind egymás iránt

Ági

“Számomra a női minőségek megértését hozta el, azt megmutatva, hogy milyen archetipusokhoz kapcsolódhatok, amikor nem vagyok jól. Azt a csodát, ahogy kinyílik az a minőség, amire éppen szükségem van, csak nevén kell nevezni….és megjelenik. Tényleg működik, ott van, láthatóvá, megragadhatóvá válik. És tanítanak, sokat kaptam magamból, magamnak”

Andrea

” Az Anaya 5 éve indított el szívem hívásának útján és azóta női életút kísérőként végzem hivatásomat főleg kismamákat és babás anyákat táplálva a jóga, az ayurvéda és a magyar hagyományok eszközeivel. Nagyon magas szintű tudást ajándékozott, melyből máig is tudok táplálkozni. A nálad elkezdett önmunka, s majd a folytatás eredményeként kerültem közelebb isteni lényemhez, majd édesanyámhoz és igazán kiteljesedett, boldog életet élhetek a magam, a családom és a hozzámfordulók örömére. Szeretettel gondolok vissza a nálad töltött tanuló időre! Hálás vagyok neked, Csillának, és a sok értékes embernek kiket általad ismerhettem meg! 

Andi

Mit kaptam az Anaya képzéstől? Elsősorban az egészségemre való odafigyelést, az önmagam szeretetén keresztüli gyógyulást. Megtapasztalni a hitelességet, szeretetet Rajtad, a családodon keresztül az otthonodban, amit kicsit a sajátomnak is éreztem, mert úgy éreztem “hazaérkeztem”. Nagyon köszönöm, mindig segítik a tanításaid az életem! Ölelés! A bónusz pedig, hogy a mai napig számíthatok Rád!

Marika

“Az Anaya képzés kinyitotta számomra a nőiség új értelmezését. Az együtt töltött hétvégék örömét sosem feledem. A holdkunyhóban nővéreimmel lenni áldás, a női lét csoda. A képzés új utakra indított, s mai napig meghatározó élmény. Köszönettel”

Enikő

Nekem az Anaya képzés a hívatásomat adta és hogy önmagam legjobb verziója lehessek! Már egy ideje jártam a jóga és az önismeret útját, de valami nem volt rendben, amit egy női betegség is jelzett. Ahogy elkezdődött a képzés alkalomról, alkalomra kezdtek a kis mozaik darabkák helyükre kerülni. Hónapról hónapra megismertem a testem, lelkem működését, szerepeimet, női minőségeimet. Vele együtt a női közösség megtartó erejének megtapasztalása és megélése fantasztikus volt, hogy így is tudunk együtt lenni és működni! Én ezt a sok megélt csodást, tapasztalást és tudást amit kaptam, szeretném továbbadni így támogatva női társaimat minden életszakaszukban

Zsuzsanna