Kornhoffer Tünde

Köztisztviselő voltam, igazgatásszervező diplomával 25 éven keresztül polgármesteri hivatalban dolgoztam, főtanácsosként. Ezalatt született négy gyermekem, emiatt pedig (hogy túléljem ép ésszel mindezt) elkezdtem jógázni, jógát tanulni.

Munkám alatt ráláttam arra, hogy igazi fejlődés és változás csak az önátalakulással lehetséges. Ebben komplex segítség a jóga, mert mély önismereti utat kínál, és nemcsak a testi erőnlétet fokozza. Nőként sok különleges szempontot kell figyelembe venni a gyakorlásánál, ebben mélyedtem el, jógaoktatóként nagyon sok a női sorsot, betegséget megismerve.

Negyedik fiam születése (2004) óta napi szinten jógázom, és 2006 óta tanítom is a jógát. Több mint 1000 órányi jóga tanulmány áll mögöttem, melyekből a legfontosabb a himalájai Tradíció és a Jógaterápia. A jóga napi rutinjai szépen segítettek rendeződni a személyes életemben, melynek gyermekeim nyugalma, biztonsága,szépséges fejlődése volt az ajándéka.

Sokat szenvedtem, sokat hibáztam, vágytam az elégedett és boldog életet. Szenvedélyesen érdekel a dolgok mozgatója,háttere. Nagy bölcsesség tárházára bukkantam a női körök működtetőjeként. Jelenlegi életfeladatom, mivel gyerekeim nagyon már, hogy a tudásomat megosszam.

Az Anaya női jóga létrehozója és működtetője vagyok, vágyam, hogy a női létezés teljességét örömmel éljük meg, s használjuk fel külső és belső világunk táplálására. Oktatóim magas minőségben kapják a tudást, 21 hónapon keresztül tartó képzésen, s azon túl is.

Oktatóképzések

Programok

Küldetésem:

Önmagam megtisztítása

Női évkörritmusba való visszarendeződés

Kapcsolatok rendezése – Önmagunkkal kezdve

Eszközök:

Himalájai jóga, Anaya Női Jóga, Ajurvéda, Coral termékek

Cikkeim, megjelenéseim, podcastok, videók

Szakmai életút

2003.07.02. Alapdiploma Corvinus Egyetem, igazgatásszervező szak, 25 éven át közigazgatásban dolgozott, mint főtanácsos.

Jóga oktatói képesítések

  • 2008.05.16. Általános Jóga tanfolyam, 100 óra, Schirilla György
  • 2009.12.07. Bevezetés a klasszikus jógába, 80 óra Timcsák Géza
  • 2009.09.-2009.12. Nalini női jóga alaptanfolyam 100 óra
  • 2009.09.-2010.02. Nalini Női jóga alaptanfolyam 100 óra
  • 2010. 01-2010.12. Nalini női jóga oktatóképzés 200 óra
  • 2011.01.-2011. 12. Haladó hatha jóga oktatói továbbképzés Bálint Jánossal, 200 óra
  • 2012. 08.-2014. 09.20 Dr Indu Arora Yoga Therapy Trening 300 óra
  • 2014 10.- 2017.10.22. Himalayan Yoga and Meditation Teacher Trening 400 óra
  • 2017.04.22.Minősített jógaoktató (Magyar jóga Szövetség)
  • 2017. 012. Rishikesh Szvámi Ráma Szádaka Gráma 21 napos 200 órás elvonulás-továbbképzés
  • 2018. 02. Rishikesh Szvámi Ráma Szádaka Gráma 21 napos 200 órás elvonulás-továbbképzés
  • 2019.02. Rishikesh Szvámi Ráma Szádaka Gráma 21 napos 200 órás elvonulás-továbbképzés
  • 2019. 10. Rishikesh Szvámi Ráma Szádaka Gráma 21 napos 200 órás elvonulás-továbbképzés

Oktatói pályafutás:

  • 2008.05.16. -2009. 01. Csili Művelődési központ hatha jóga oktató
  • 2009. 01-től folyamatosan  Aranycsillag jógatér hatha és női jóga oktatás, egyéni terápiák
  • 2014. 09. Kelet Nyugat központ Egyéni jógaterapeuta , Anaya női jóga tanár
  • 2015. -2016 ig Sarasvati Központ Anaya női oktatóképzés vezetője, 200 órás képzés
  • 2016. től folyamatosan Aranycsillag jógatér Anaya női jóga oktatóképzés, kismama és gyermekjóga oktatóképzések létrehozója és vezetője
  • 2017. Kelet Nyugat Egészségközpont Női jógaterapeuta képzések vezetője Mezősi Annával (folyamatosan)
  • 2017.10. óta folyamatosan Himalájai jógaközpont Himalájai jóga és meditációtanár
  • 2018-2019. Jógafest és Jógakonferencia, Nőijógakonferencia előadója
  • 2020. Magyar Jógaterapeuták Szövetsége szakmai napok rendszeres előadója
  • 2021. 04. 24. Magyar Jógaoktatók Szövetségének etikai bizottsági tagja
  • 2021.11.14. Jógakonferencia-Jóga a XXI. században MagNet ház -Otthonom az Asramom előadás
  • 2019 -2021. Jógaterápia szakmai napok előadója, havi rendszerességgel, Dr Tihanyi Benedekkel Selmeci Csongorral és Ágotával
  • 2021-2022. Tinijóga oktató képzés Csiki Mariannal
  • 2022. Ingyenes webinárium, Megtanulok lazítani!

Rólam írták

Jógarádzsa Közönség Díjra jelölt: Kornhoffer Tünde

http://www.jogaradzsa.hu/jelolt-kornhoffer-tunde

YOGA FEST – Ilyen volt Kornhoffer Tünde jógaórája

https://jogapont.hu/kornhoffer_tunde/

Ismerd Meg A Női Lét Titkait – Női Jógaterápia

https://mumpark.hu/ajanlo/ismerd-meg-a-noi-let-titkait/

A VILÁG NÉLKÜLEM – AVAGY ILYEN EGY BÖJTTEL MEGSPÉKELT CSENDELVONULÁS

https://wmn.hu/wmn-life/50561-a-vilag-nelkulem–avagy-ilyen-egy-bojttel-megspekelt-csendelvonulas