Már tudom, hogy nem egy jól képzett oktató nyitotta meg a kaput a lelkemben a jóga iránti rajongáshoz, mégis nagyon hálás vagyok neki.
Az első években ahhoz tudtam kapcsolódni, ami közel állt akkori életmódomhoz és felfogásomhoz.
Yesudián könyvei voltak az elsők, aztán Timcsák könyvei, és az a bizonyos oktató, aki egy művelődési ház kistermében tanított. Várólistája volt, kis törölközőt vittünk csak magunkkal hozzá, matrac el se fért volna. Szinte csak álltunk, rengeteget nevettünk, nagyon mókás volt, és az óra végére szálldogáltunk vele, Isten tenyerére.
Repültem hazáig, és a négy gyerek, a millió fájdalom és munka itthon egyre könnyebbedett, ahogyan teltek a hetek.
Hálás vagyok neki!
Jobb emberré váltam általa. Az első lépéseket vele tudtam biztonsággal megtenni.
Aztán mentem tovább, tovább, tanítóról tanítóra, mígnem megérkeztem a Mesterhez, a megvilágosodott Guruhoz, innen nincs tovább, csak el kell mélyülni útmutatásaiban.
Taníts Tünde!
mondta az első tanítóm, tényleg nem én akartam tanítani, így adódott.
2000 után nem sokkal kezdődött, hogy ha akartam, ha nem, át kellett adni parányi tudásomat, gyerekeimnek, aztán barátoknak, és egyre tágult a kör.
Megnyugtatott a himalájai tanárképzés, ahova végül megérkeztem.
Négy éven át tanultunk tanítani, évente egy kis 140 oldalas jegyzetet kaptunk csupán hozzá.
Nem volt hosszas akadémiai értekezés arról sem, milyen a jó tanár, csak néhány rövid mesterkulcs a tankönyvben. Plusz a parampara.
Parampara hú de para. 😊
Azt jelenti, személyesen. Mesterről tanítványra: csakis.
Nem könyvből, mert az átadás mennyisége, ideje, minősége mindig személyes.
A komoly vizsga után, pedig csak mélyen a szemembe néztek.
– Legyél szeretet adó-vevő. – hangzott az áldás.
Megkönnyebbültem. Mert az anatómia, a filozófia sosem volt az erősségem, és a jáma nijámák sem teljesedtek be maradéktalanul, és az érzelmi tisztítással is küzdök, mint malac a jégen, de ha csak ennyit bíznak rám, az menni fog, kis jártasságom van már a szeretetben.
Szerelembe esni
a tanítványokkal, ez a gyenge pontom azóta is. Valahogy rájuk nézek, megnyílik a szívem, és özönlik ki minden kincs.
Ők ugyanis a kincseim, és megilleti őket minden tudásom, az általam halmozott kincsek – gondolom naivan, néha nem felmérve, minek a befogadása reális.
És sokszor úgy elragad a lelkesült öröm, hogy irreális vágyaim támadnak.
Például, hogy legyen mindenki boldog, meg szeressük mind egymást, és ne is bántsuk, meg ne ítéljünk, minősítsünk, és jól gondozzuk magunkat, és engedjük egymást is tévedni, szóval, hogy azonnal együttműködve éljünk a paradicsomban.
Az a döbbenet, hogy néha sikerül, és felragyog az aranykor, a jóga utáni csendekben, vagy a táborban. Öleljük egymást és ragyog az arcunk ezerrel.
És akkor elrugaszkodom a valóságtól, és azt hiszem, ezt mindig elő tudom idézni, csak akarni kell. Meg még többet tanulni, tenni, tanítani.
Aztán jönnek a csalódások, mert nem bírom ki sokszor túlzó ígéret nélkül, de néha csak nem jön össze az ígért ananda. Nem minden program után világosodnak meg az érkezők. 😊
Kíméletlen elvárások
Bár ettől lehetne megszabadulni, jó módon, hogy az igényesség megmaradjon, de az irreális elvárások szűnjenek meg.
Ezért is jó olykor megállni és összegezni, mi is a kompetencia, hol van a határ, oktatóként mit tudok vállani.
Összeírtam, és az oktatóképzésen 120 percig csakis erről beszélgettünk.
Kiírtam az oldalamra is, hogy ki mit gondol erről, özönlik a sok okos gondolat, jaj de imádom olvasni.
– Szépen beírom a képzési anyagomba is majd! – lelkesülök fel.
Aztán kinyitom a Mester ajánlását, mert szerencsére már mindig megtalálom őt, ha fontos kérdéseim vannak.
Egy képzett tanító Szvámi Véda Bhárati szerint:
– ismerje a jelentős jóga szövegeket
– gyakorolja a jóga fő ösvényeit
– értse meg a kapcsolódásokat más jóga ösvények és a himalájai tradíció között
– képes legyen észlelni, tanítványa milyen személyiségtípus, és mi a számára megfelelő ösvénye a jógának, mit gyakoroljon a mantrák, csakradháranak, jóga 8 lépcsője közül
– legalább bizonyos mértékben rendelkezzen a továbbadás képességével.
(forrás: Szvámi Véda: Bevezetés a himalájai jóga tradícióba, 1. kötet 21. oldal)
Drága Mesterünk mindig megnyugtat. Mesterkulcsai azt a kaput nyitják meg, amire készen állok.
Hozzám azok érkeznek, akikkel tudok együtt gondolkozni, haladni. Aztán mennek tovább, tovább!
Minden tanító csak addig vezethet, ahol ő tart,
és a tanítvány, ha felkészült, megjön a következő tanítója.
Felelősségem, hogy mindig visszatérjek a lábaihoz, hogy jobb emberré váljak magamhoz képest. Ezért zarándokolok a forráshoz, ezért megyek már hatodszor Indiába, az Asramba. Mindig tele kétségekkel, hogy elég jó vagyok tanítónak, annyi gyengeségem, hibám van.
S mivel egyszerű, kicsi ember vagyok, tisztelettel kérem, egyértelműen közölje velem, mi a dolgom. 2023. novemberében a Szűzanya szobor körüli díszkövek ezernyi anaya logót formáztak, akárcsak a kis mécses a boltban (ezt a pandémia óta csinálták, az Anaya logó pedig 2005-ben született).
Továbbá ezt a Guru gps kártyát húztam utolsó napon:
„Nagy szükség van mindenkire, aki világítótoronyként szolgál, mert nem született még olyan Mester, aki hatékonyan be tudná világítani az utat mindenkinek.” – Szvámi Ráma
Hát akkor jó, nekem ez világos: Akkor előre csak előre, lássuk mi lesz belőle!
Kicsiny kis fényemmel, világítani fogok.
Úgy kívánom, hogy tegye mindenki ezt, a legjobb tudása szerint. Merjünk kétkedni, kérdezni, hinni az útmutatásban, és utána cselekedni.
Szeretettel,
Tündi
Iratkozz fel hírlevelemre, ha teheted:
Utazás Indiába: >> 2024-es októberi csoport <<
