Tüzet viszek, ne lássátok, ég a rokolyátok!
A nyári napforduló idején a Nap eléri pályája legészakibb pontját a Ráktérítő fölött. Ilyenkor a leghosszabb a nappal és legrövidebb az éjszaka. Nagy a hőség, tombol a nyár. A növények pompáznak, beérnek a gyümölcsök.
A fény eléri a teljességet.
A mi feladatunk, hogy a házitűz ne aludjon ki!
S mivel a tűz sziporkából keletkezik, nekünk magunknak is jó megélni a sziporkázó lelkes üdeségünket.
A nyári napforduló után csökkenni kezd a tűz a látható világban, ezért fontos a láthatatlanban újra megerősíteni. A belső Napunkat a mi feladatunk a pálya csúcsán tartani, s ünnepelni a teremtő Isten jelenlétét a belső és külső világunkban egyaránt.
Magunkat tisztán kell tartani, a legmagasabb tudatállapotba emelkedni.

A Rák lassan hátrál, fogy a fény, de meg kell őrizni azt karácsonyig!
Iván jelentése Fény.
A magyar hagyományban kút és források mellett gyújtottak fényt, hogy leérjen az alvilágig, Négyszög alakú volt a máglya.
Férfi gyújtotta meg, a lányok 9 féle gyógyfüvet hoztak rá, gyümölcsöt, almát sütöttek rajta.
Akit mátkásítani akartak, azt énekelték bele.
A lobogtató férfiak 3x körüljárják a máglyát, és vízzel a lányok is 3x, az egyensúlyért.
A máglyát átugrották.
Lányok egyedül ugranak (de segíthetnek nekik), a párok együtt ugranak, hogy egészséges maradjon a kapcsolat!
Egész éjjel virrasztanak, énekelnek, mert rövid az éjszaka.
A mulatságot idővel csend váltja fel, elmélyülni az adott kérdéseken tanácsos:
Keress egy erőhelyet magadnak, képzeletben vagy a valóságban.
Fogadd be a hely minden illatát, energiáját, látványát és hangját
Elmélkedj (engedj megjelenni minden gondolatot, érzést, képzeletet)
🔥 Fény – érezd a fény szellemét
🔥 Melegség – érezd a melegség szellemét
🔥 Szépség – érezd a szépség szellemét
🔥őség – érezd a bőség szellemét

✨ Minek kell meghalnia bennem?
✨ Eleven-e az életem annyira, mint a természet ami körülvesz?
✨ Milyen nyomot szeretnék hagyni a világban?
✨ Hogy működnek ezen dolgok az életedben működnek ezek a külvilágban és téged is mozgatnak?
✨ Szeretnél valamit kipróbálni, ami szép, és hasznos?
Paksi Zoltántól tanultam, évek óta végzem-sikerrel-áldással-örömmel.
A lencsemágia szertartása
a napéjegyenlőségek első napján kezdve, s még két napig folytatva
Készíts lencsét. Kedvencem a főtt és kihűlt lencsét apróra vágott hagyma, fokhagyma, kis mustár, citromlé, olaj, méz elegyébe forgatni, bőséges petrezselyemmel megszórva, behűtve, hogy elegendő legyen 3 napra.
Üljetek körbe egy szép, fehér abrosszal leterített asztalt.Gyújts meg egy fehér gyertyát, ülj le elé, nézz a lángjába, ez a fény most
- napon – anyagi és szellemi bőséget, egészséget, áldást hoz
- napon – az egészség kiteljesedése, a fejlődés, béke és harmónia ideje eljött
- napon – a kiteljesedés, a bőség és egészség immár itt van
Szeretettel,
Tündi 😊
Képek: @peter.hoszang – Nei Pori 2023.
2024-es Görögország, Nei Pori nyaralásunk most is tart, 2025-re máris jelentkezhetsz, mert januárban már betelt idén is!
Iratkozz fel hírlevelemre, ha teheted:
Utazás Indiába: >> 2024-es októberi csoport << Utolsó helyekre várunk még jelentkezőket!