Engem mindig az izgat, mi a lényeg, mi van a dolgok mögött.
Az ünnepekkel is ezért foglalkozom behatóan. Észlelem, hogy a formák kiüresedtek, értelmezhetetlenek, nem tudok azonosulni a látszattal,
de az ünnepek tartalma, az ősi üzenete mindig aktuális!
Új formát keresek a múlhatatlan tartalmaknak, melyet a családomnak, gyermekeimnek jól tudok átadni.
Tapasztalatért a női körökkel hatolunk be, minden áldott hónapban a mélységekbe a magasságokért.
Megvolt az ujjongó virágvasárnap, ahol nem tudtam maradéktalanul örülni, hiába lépett be a városba a Megváltó.
Eszembe jutottak a megcsalások és megcsalatások, mikor a legkedvesebb tanítvány árul el és feszít a szégyenpadra, s nem is főbenjáró bűnért, csak a gyengeségemért, hibáimért. Volt benne részem jócskán.
És voltam én magam is áruló, Júdás, kérlelhetetlen ítélője másnak: emberi gyengeségeiért, hibáiért. Ennek felfedezése nehezen bírható.
Minden egyes szereplővel mélyen tudtam azonosulni.
Végig kell járni a nagyhéten az igazi történetet, mely nem az isteni elrendelés szerint zajlott, sokkal inkább emberi szabad akaratokból. Mert ha magammal nem is tudok sokszor irgalmas lenni, muszáj megtalálnom azt, aki mindenkinél irgalmasabb: Istent.
Isten az utolsó pillanatig ad lehetőséget arra, hogy jóvá tegyük a sokszor siralmas cselekedeteinket, gondolatainkat.
Szakrális nagyhét ünneplése
Hogyan fogjuk megélni a lényeget, mi az Anaya erőkörben?
Sorban haladunk majd, újraélve a történteket.
Nagycsütörtökön lábmosás, utolsó vacsora és fogadkozás – nem árulom el a Megváltót.
Vele virrasztok! Ébren tudok-e maradni? ha most elalszom, elgyengülök, akkor egyedül marad a Megváltó.
Fél, és én vele félek, mert látom, mi a lehetséges jövő.
A kilőtt nyílvessző becsapódik, a következményekért a felelősséget vállalni kell.
Nagypénteken
Végig járom a keresztutat. A valóságban a templomkertben, egyedül, mert csendre és időre van szükségem. Minden stációban jelen vagyok.
Emlékezem arra, mikor – akár Jézus – nekem is kell vállalni a keresztet és a halált.
Én vagyok a keresztúton Mária is, aki a távolból tudja csak követni fiát, már zokogva, s a végén a halálban öleli magához elgyötörten Őt. Istenem, hányszor éltem ezt át fiaim mély szenvedéseit látva!
Böjt és fájdalom napja ez, teljesen csendben vagyok, mély visszavonultságban.
Nagyszombaton a gyász ideje van, meg kell siratni a soha be nem teljesedett reményeket, ez a jóságba és emberi irgalomba vetett hit gyásza. Fel kell ébredni, és a magam irgalmát és jóságát erősíteni. Megtervezgetem, hogyan is lesz ez nálam. Kérdéseket teszek fel, és spirituális naplómba írom a válaszokat:
- Hogy tudok annyit szeretni, ami a szívemből kifér? Mit tehetek, hogy jól szerethessek?
- Hogyan tudom ünnepelni az igazi jóságot és életet?
- Hogyan tudom magamat megváltani a belső szenvedéseimtől? Megbocsátani és jóvátenni, amit lehet?
- Hogyan tudok irgalmazni a gyengének, ügyetlennek? Kit feszítek ítélkezésemmel haragommal keresztre? Hogy tudom ezt azonnal abbahagyni?
- Hogyan tudom mélyíteni a szeretetszövetségeimet, nemcsak az emberekkel, de a teremtőmmel is?
Feltámadás következik, minden halál után, ezt már sokszor tapasztaltam.
Húsvét vasárnapja és hétfő: szívnyíló öröm!
Mikor a családdal kimegyünk édesanyám virágzó kertjébe keresni az édeset, a szépet, a finomat a bokrok alján, bolondozni, játszani fogunk, gyermekivé válva.
Jaj, Istenem, annyira jó élni!
Hálát adunk a gazdagságunkért, egymásért, a Teremtő jóságáért.
Ölellek,
Tündi
Iratkozz fel hírlevelemre, hamarosan küldöm az áprilisit, mely tartalmazza a nyári legfontosabb eseményeit is!
Utazás Indiába: >> 2024-es októberi csoport <<
Kép feltámadás: canva
Borító kép: 2023. Tündi és fia, Rishikesben