Az apropót az adta, hogy van egy számomra nagyon kedves fotó, amivel egy ragyogó, de telt bartánőmmel ragyogunk, és ő azt kérte, ne osszam meg a fotót, amíg ilyen duci.
Elgondolkodtam.
Most 72 kiló vagyok, 170 cm magas.
Tavaly ilyenkor 80 kg voltam, jól látszik a képeken is, milyen szépen kitöltöm a teret.
Emlékszem a pillanatra, mikor beletörődtem a 80 kilómba, és elmentem a humanába, hogy lecseréljem a ruhatáramat. Mediumból largera válta, sőt extra large.
Nem is került túl sokba, és szépek is voltak az új ruhák. Kivettem a kinőtteket a szekrényből, és tovább ajándékoztam őket. Elmúlt, vége egy korszaknak. Ámen.
Édesapám jutott eszembe, aki a szülés után rámnézett egyszer, őszinte elismeréssel, hogy milyen szép vagyok (akkor is 80 kiló voltam, várandósság előtt pedig 65 kg). Teljesen kiakadtam, mert őszinte volt az öröme. Tényleg van ember, akinek a telt a szép?
Álltam a tükör előtt, nézve a testemen a megnyúlt, és megereszkedett részeket, vágásokat, horpadásokat. Egyetlen gyűrődésemet se sajnálom, testemen ott van az egész életem, a ráncokba vésve minden egyes várandósság, a horpadásokban a gödrök, amibe belezúgtam, a renyheségben pedig a helyzetek, ahol muszáj volt elengedni magam, mert tarthatatlan volt. A testem az életem naplója.
Állok, lengetem a karomat, és nem az izmok játékában gyönyörködöm immár, hanem a puhaságban, ahogy lötyög, mint a repülő mókusé.
Kisfiam örömmel teszi fejét a hasamra még mindig, kis puha fészek a hasam most már, nem pattan vissza az izmokról a buksija. Egyszer nyomogatta is a hasam, lelkes örömmel mondva, hogy:
Anyaaaa ez a stresszlabda!
Elhatároztam, hogy puha és rugalmas anya és nő maradok akkor már, ha a testem erre hív. Nem keménykedem tovább.
Ebben maradtam magammal. Naponta sóhajtottam bele a tükörbe, hogy rendben vagy, szeretlek. Minden jó így.
Eljött a tavasz, egy kúra, ahol fogytam 6 kilót, de kimerült maradtam, nem okozott kirobbanó örömöt a 72 kiló sem. Eljött az ősz, méregtelenítettem, és megtalált a boldogság, mert visszakaptam az életerőmet.
Örülök ennek a testnek azért, mert erős és lendületes, mégis puha.
Biztos vagyok abban is, hogy a hízásnak számos oka volt, talán ennek az önismereti útnak volt fontos állomása, az önelfogadásban, felismerésekben. Jó, hogy átélhettem.
Ölellek,
Tündi
