Csak csendben járkáltam itthon, miután az éjjel megjöttünk. Néztem a cipőket, 3 pár van az előszobában, Innáéké, de csak egy kabát. Reggel esett le, hogy cipőadományt is kaptak, nincsen itthon, csak Vladik.
Reggel szépen megtartottam a Változás 1. jóga gyakorlást, aztán elmentem a Kertai Évihez a paradicsomos húsgombócért a fiúknak, közben Tündi a kerítésre lógatta a levest és grízes tésztát is, ebből holnapra is marad.
14 óra lett, és néma csend , benéztem óvatosan, Vladikot látom aludni a sötét szobában.
Tiszta ideg vagyok, normális ennyit aludni?? Nem merem ébreszteni, talán most piheni ki magát. Inna és Roma pedig németországban keresi a családnak a legjobb megoldást. Ezt tegnap Veronika mondta, aki tud ukránul, mert Innával csak emojiket és fotókat küldünk egymásnak messengeren. Nincs közös nyelv.
Jó volt 4 napra messze menni, elhagyni az országot is, együtt lenni a fiúkkal a messzi idegenben, csak naphosszat róni az utcákat és múzeumokat, és kicsit elhinni, hogy ez a valóság. Emberek dolgoznak, nem menekülnek, van étel és nevetés. Rendeződtünk. Jót szülinapoztunk is, aztán indultunk haza, és jött a káosz újra.
Andris vonata késett, cserébe félúton megállt, és nem ment tovább, baleset miatt. A pótló busz nem jött, és már mi is a vonaton ültünk (másik reptérről indult a mi járatunk) mikor elindult a káoszcunami.
Kitaláltuk, hogy hívjon taxit, nyomogattam a telomat, üzenetet küldve Svennek, hogy segítsen, mikor Gyuri szólt, hogy leszállás! Lekászálódtunk, és indulás a reptérre, már az emeleten voltunk, mikor GyuriJunior keresni kezdte a táskát, ami a vonaton maradt, visszafordultunk, vonat már sehol.
Az infos pultnál beszélt Gyuri a kalauzzal, aki megtalálta a táskát, és a következő állomáson leadta, ekkor Gyuri vett jegyet a vonatra és rohant, indult, annyit kiabált, hogy mi menjünk repülőtérre , ő utánunk jön. Én halkan mondtam, hogy Teo elhozza a táskát onnan holnap, jöjjön velünk, de meg se hallotta.
És ott találtuk magunkat egyedül nyelvtudás nélkül egy hatalmas reptéren a kisfiammal, végül ő lett a tolmácsom, és eligazodtunk, a Gyurinál maradt covid igazolást hálistennek nem kérték, becsekkoltunk, vártunk, nem jött, hívott, hogy a táska megvan, de nem ér ide. Tudom, mondtam, azalatt már agyban kidühöngtem magam, és arra jutottam, ezért mindhárman felelősek vagyunk.
Gyurinak csak azt mondtam, nyugi, ez csak pénz (jaj) vigyázzon magára, jöjjön ahogy tud majd utánunk. Így lett.
Ültem a repülőn, férjem helye üres mellettem, ez is sorsközösség picit,icipicit ugyan, de mélyen elszomorítóan, milyen könnyen felborul a világ és a biztonságunk.
Átpörgettem a felelősségemet a helyzet miatt, igen férjemet biztos megterheli a nyugalma megbolygatása, de minden nap átbeszéljük, és ugyanúgy döntünk. a gazdagságunkat meg kell osztani mással, otthonunkat és erőnket egyaránt. Mert el kell számolni minden egyes pillanattal,hitünk szerint, amikor tehetjük a jót. A mulasztás is vétek. A gazdagsággal el kell számolni-mondja bennem egyrészt a félelem, másrészt az igazságosság. Használom a házamat, de nem az enyém, meg kell osztani mindent, pici koromtól erre neveltek.
Közben Andris elérte a gépét, üzengettünk egymásnak. Tesóm elénk jött éjjel a reptérre, (és milyen jól tette,mert hihetetlen hosszú sor állt taxira várva éjjel 1 kor). Így hárman hazaértünk a házba, ahol rend és csend fogadott minket.
Ruhák kimosva, edények a helyükön, s hogy használták is otthonunkat az apró jelekből látszott csak. Drága szomszédunk sétáltatta Csurit, a cicák is szép gömbölyűek maradtak.
Lassan felveszem a tempót, holnap irány a himalájai központ, ügyelek délelőtt, takarítás,menekült családsegítés, lesznek befogadottak, írta Dea, aztán irány a keleti a tervek szerint.
Micsoda összhang van. Milyen sokan kapunk alkalmat a jóra.
Ma is idejött Mónika a terapeuta képzést befizetni, és hozott 3 zacskó aszalt gyümölcsöt ajándékba a gyerekeknek. Bárki jön hozzánk újabban, valami idekerül hozzánk , kenyér, tej, tisztitószerek, rózsa, csoki.A zt mondják, a méltó élet a szívnyílással kezdődik.
Ezt látom, érzem: nyílnak a szívek. Meg vagyunk mentve!
Mert ami ott van, azt semmilyen fegyver el nem pusztítja. Ezt fogjuk magunkkal vinni, ezzel lépünk be a paradicsomba.
A szeretet a legnagyobb erő!
