Kétségbeesett üzenetet kaptam egy ismeretlen ismerőstől.
Nem emlékszem rá, mikor és hol kapcsolódtunk valaha egymással. Azt írta, „vajon megtartja-e őt is az a bizonyos háló” mert beteg volt, nem keresett, és főbérlője nem megértő már. Pénz kellene. Tavaly is volt ilyen vele, akkor teljesen szétesett. Nagyon hosszan kellett átgondolnom, mit tegyek.
Végül ezt írtam:
„Kedves, már kimerülőben éppen minden. Hozzám kenyér adomány érkezik csak, pénz rég nem. Furcsa nekem ez a helyzet, hogy maradhattál ennyire egyedül, minden háló nélkül. Barátok? Kollégák? Oldaladon esetleg a téged jobban ismerők támaszát kérni? Magamnak is nagyon meg kell fontolni minden forint helyét. Most, itt a kölcsönösség alapján zajlik a segítés. Ezt tartom reálisnak, mert forrásaink felhasználása nagy felelősség, mert kimerülőben minden. Kívánom, hogy legyen bizalmad felkeresni azokat, akiknek te is tudtál támasza lenni, es kérni a segítségüket.”
Csak megköszönte, azóta nem kommunikáltunk. Mire gondolhatott? Ő nem kap most pénzt tőlem, de bezzeg az idegennek, annak meg van minden amit kér? Szállás és étel?
Amikor kitört a háború, ez így volt hosszú hónapokig, sok családot tudtunk táplálni, és miután erőre kaptak, elkezdtek magukról gondoskodni, dolgozni, kivétel nélkül. Mára csak szállás és kenyeret tudok adni. (Köszönöm újra és újra Panelpék!)
Mára sokan észbekaptak, engem is beleértve, hogy a saját biztonságunk megteremtése is pénzbe/energiába kerül. Óvatosabban adunk, az árakat látva. Csak ha muszáj.
Kölcsönösségen kell alapulnia egymás támogatásának.
Újrarendeződésben van a segítés is. Ki segít a bajban?
Nézzük a realitást: Az államtól a háború kezdete, 2022.02.24. óta mi például soha egy forintot se kaptunk a családok befogadásért. Csakis civilek támogatták menekültjeinket. Csak egymásra számíthattunk!
Sándor is kérdezte múltkor tőlem, adja-e az orvosi igazolást hogy beteg.
– Aztán minek ? kérdeztem.
– Hát, hogy a pénz, amit utánuk kapunk, legyen. – jót nevettem, de nem jó kedvemben.
Éppen elég szomorú volt hallani tőle azt, hogy nemcsak az állam nem tudja családját segíteni, pusztán szállással, de ismerősei se adtak menedéket, csak egy hétre havonta, pedig hatalmas házban élnek, van, aki egyedül, de azt mondta:
“Te ne haragudj, úgy megszoktam már, hogy egyedül vagyok.”
Igen, meg! Szeretünk a magunk urai lenni, sok előnye van:
Senkire se támaszkodni!
Mindent egyedül megoldani!
Ez kényelmes.
Komfortos.
Konfliktusmentes.
Azért most jó megállni egy pillanatra és átgondolni:
Mikor bővében vagyunk, ha nem is pénznek, de időnek, energiának, hova fektetünk be?
Jön a szűk-ség, ez látszik már. Mi lesz azzal, aki egyedül van?
Jött egy szép fiatal lány keseregni, mennyire elhanyagolja a párja, 10 órát is dolgozik, nem játszik a gyerekkel stb. ennél egyedül maradni is jobb, mondta. Káosz és rendetlenség van otthon, minden szétcsúszik. Tényleg jobb lenne egyedül! – mondta dühösen.
Miután hosszan beszéltünk még, azt éreztem, nem az egyedüllétre, csakis a gondoskodásra és mély odafigyelésre vágyik. Akárcsak a férje. Azt kértem, most egy hétig, mikor hazajön a párja, csak menjen elé és azt adja neki, amit ő maga szeretne kapni.
Az ember teljes mértékben felelős a saját sorsáért.
Mit tegyek?
- rakj rendet kívül-belül – a REND megtart téged!
- fejezd ki az érzelmeidet és szükségleteidet – Vállald Ön Azonosságod!
- kezdj el magadról gondoskodni – ez NEM a másik dolga már rég, FEL-NŐTT vagy már rég!
- barátkozz és gondoskodj MÁSOKRÓL is!
- csatlakozz vagy HOZZ LÉTRE olyan közösséget, ami érdekel!
Tudom, mennyire bonyolult ez, nem tudjuk hol kéne elkezdeni, és milyen kevés a jó közösség. Létre kell hozni, olyat teremteni, amiben szívesen vagy tag.
Az általam vezetett női körök egyik fontos része megtanulni az öngondoskodást az önazonosságon keresztül, utána az egymással történő mély, baráti kapcsolódást, majd a szolgálatot. Mi nők bizalmatlanok vagyunk egymással, annyi volt a kíméletlen bántás a másik nő részéről, féltékenységből. Ez VOLT. Ne legyen többé így!
Pedig a nő a dúlája, testvére és segítője a másiknak.
A nő a dúlája, testvére és segítője a másiknak. Szövetségük kiterjed a gyereknevelésben, betegségben történő KÖLCSÖNÖS segítségnyújtásra is.
A kölcsönösség nagyon fontos! Legyen arányos az adás és elfogadás! Újra kell teremteni a bizalmat!
Ajánlom magamat erre, mert ez is tanulható!
Még nincs késő!
CSAK EGYÜTT VAN ESÉLY meghaladni azt a sok kihívást, ami GYARAPODIK!
Ha egyedül maradsz, az a te felelősséged. Tegyél azért most, hogy ne így legyen!
