Letelt hát a két hét, amikor csak vizet ittam, néha kis teát, pár korty répalevet.
Sok mindent el tudtam engedni.
Elengedtem olyan helyzetet, mely már túlnőtt rajtam, és nem szolgálta se a saját, se a családom egészségét.
Elengedtem azokat a dolgokat, vállalásokat, amiben kimerültem, és nem vitt előre, inkább szétszórt.
Elengedtem azt, hogy nagy legyek, inkább kicsi vagyok.
Elengedtem a nélkülözhetetlen fontosságomat, de nem engedtem el vállalt kötelességeimet és feladataimat.
Elengedtem, hogy beleszakadjak a saját életembe.
Elengedtem a sürgős dolgokat, és a fontosokat választottam.
Elengedtem azt a hiedelmet, hogy mások boldogsága rajtam múlik.
Közelebb kerültem magamhoz. Meghallom a belső hangomat, és megtanultam kérdezni tőle.
A belső hang válaszát, ami elsőként felbukkan, komolyan veszem, és azonnal teszem, amire hív.
Megtanultam nem a szememmel látni.
Megtanultam, milyen érzés szabadnak lenni, és minden pillanatban dönteni a jelenben maradásról.
Megtanultam elmenni a kihívások mellett, és nem kellett magamat lekötözni ehhez úgy mint Odüsszeusznak a sziréneknél.
Miután találkoztam a böjti válság napjaiban mélységem ijesztő emócióival, tudom, mire számítsak, mi minden van még bennem, amin dolgozni kell.
Éber maradok!
Könnyebb vagyok, koncentráltabb és boldogabb, szeretettelibb.
Folytatom a szádanámat (spirituális gyakorlás), most más tapaszja (akaraterő, önuralom) gyakorlattal.
