Harag, mint a tabu, és mint szent harag, híd és eszköz a valódi megértéshez.
“Érted haragszom én, nem ellened“
(József Attila)
Dr Máté Gábor trauma kutatásaiból nyilvánvaló, hogy a sok megrekedt és elfojtott, vagy éppen kontroll nélküli haragcunamik micsoda pusztítással járnak.
Egyforma erővel pusztít az elfojtott és a primitív harag.
Nemhiába félünk ettől a hatalmas erőtől.
Kiküszöbölni, vagy kikerülni nem lehet.
A harag veszélyérzetből fakad, vészjelzés arról, hogy valamilyen, számomra fontos dolog veszélybe került.
Minden jel arra mutat, hogy idén kialakulhat a megfelelő harag kezelő kultúránk. Annyi érték kerül veszélybe, hogy csuda!
Magam részéről sorra kerülök ilyen helyzetbe.
Szinte naponta
1. valamilyen értékem veszélybe kerül,
2. megharagszom,
3. aztán leülök átgondolni mi is történt,
4. meghozom a döntést, mit tegyek mint értékvédelem,
5. az persze megharagít valaki mást,
de most valahogy végtelenül nyugodt vagyok, így is, ha haragszik rám olykor valaki.
Mert tudom, hogy nincs kerülőút tovább.
Ha nem vállalom fel, mit tartok értékesnek, akkor megalkuvóként nem becsülöm magam semmire. Ennél nincs rosszabb számomra már.
Haragszom és megnyugszom mikor látom az okokat. Látom, a teendőket is.
A nyugalmam a szeretetből fakad.
Abból a mély érzésből és valódi hitből, hogy meg fog oldódni egyszer.
Egyszer igazi és értékes dolgokat támogatunk mind, akik a barátaim.
Van időm és erőm ezt kivárni. Esetleg elengedni kinőtt barátságokat és újakba beleerősödni.
Elbírom, ha haragszanak rám, különösen, mert jó része nem jogos, csak egy rámvetítés. Nem az én dolgom. Amit meg eltoltam, azt jóvá is tudom tenni, vállalom is a felelősséget.
Ezen a héten minden fronton ért a támadás, irtó izgalmas napok, folytonos önvizsgálatban és emiatt imában teltek.
No azért zargattam az én drága jó Uramat is, akinek mindent kipakolok, mert ő racionális és nem ragadják el az érzelmei, ráadásul mesésen asszertív, igazi férfi. Kérdezgettem, jól érzem-e, helyesen cselekedek-e?
Egyetért, támogat.
Én pedig döntök, s ezúttal sosem a kerülőutat választottam, hanem bele a közepébe.
Érdekes módon az organikus pedagógia képzésen a harag volt az egész napos témánk-sajnos írásban nem oszthatom meg, de szóban annál inkább!
Az Anaya 9 es csoporttal a visudhi csakra volt a témánk, jaj de felemelő volt a haragról közösen gondolkodni.
Idén is végigjártam a Krisztusi utat- elárultak, akik lelkesedtek értem, akiket tanítottam, s mindenemet odaadtam. és ők is hasonlót éreztek irántam- aztán jött a kétség, a félelem, a sírás, a böjt, a keresztút.
Persze kísértem a szeretteim szenvedését is, sírva és imával mint Mária. És voltam kíméletlen ostora is szenvedésnek-akaratlanul mégis szükségszerűen (csendben örülve is egyben, hogy drága barátnőm végre tud haragudni, nem benyelni. ugyanakkor a sziv hasad meg, hogy éppen rám kell haragudnia. De barátként ebbe is beleállok, gyakoroljon csak rajtam, de álljon ki magáért végre.)
És tudom, a feltámadás vár. Nemcsak engem.
DE.
Nem szeretném ezt a szenvedős utat jövőre is végigjárni.
Szeretném ezt meghaladni. Bár lehetne.
