Előhang
Soha ne mond, hogy soha – szólok magamra, mikor isten tudja hányadszor fogadom meg, hogy maradok itthon, van itt is munka elég, dehogy utazom én Indiába, pláne nem csoporttal, a millió problémával, meg egyebekkel, nem hiányzik ez nekem már.
Aztán most itt találom magam újra, már az utazás után, elgyötörten, sajgó testtel, és emelkedett lélekkel.
Tegnap érkeztem haza Indiából.
A hosszú utazás okozta fejfájás, szédülés mellé vacogás is társult, a trópusi nyárból a hűs ősz nagy ugrás volt meglepett szervezetemnek és idegrendszeremnek egyaránt.
Érdekes módon azonnal visszaálltam az időeltolódás ellenére, ma hajnalban 4:45 kor ébredve, ahogy az asramban, és pontosan 5:30 kor ima és mantragyakorlás indította a napot.
Egész nap rendezkedtem, csoportosítottam a rengeteg ajándékot, és mostam, takarítottam és főztem.
Csendesen tettem a dolgom, csak a családot hívtam fel, hogy jól vagyok.
Pedig dehogy vagyok még jól, most van a macskajajj, a „jetleg”.
Torkom és szemem száraz, nem győzöm csöpögtetni a rózsavizet, és inni a meleg teát.
Vacsorára a zöldséglevest alaposan felforrósítottam, jóleső teltséggel és főként meleggel a gyomromban.
Végre le tudok ülni, hogy összegezzem, mi történt velem valójában.
Az istennők próbatételei
Nava durga – az indiai 9 istennő 2015 ben mutatta meg magát először, mikor meghívtuk egy előadásra a témában jártas ájurvédikus orvos és jógini Dr. Indu Arorát.
Nagyon tetszett az istennői archetípusok üzenete, elkezdtem gyakorolni a hozzájuk tartozó feladatokat, s végezni az ünnepnapokon a kis rítusokat. Kedves és felemelő gyakorlás volt, nagyobb drámák nélkül. Ez nekem tetszik!
Mikor megtudtam, hogy asramunkban dolgozó Rabindra Ji is tart erről elvonulást nem is volt kérdés:
a legnagyobb Navaratri ünnepen októberben irány Rishikesh!
Nem is gondolkodtam, tudtam, menni kell, azonnal meghirdettem az utat, hogy aki szeretne velem tartani, felkészítem!
Amikor már betelt a csoport és nem volt visszaút, akkor estem kétségbe: te jó ég, már megint mibe cseppentem bele?
Az utazás előtti héten napokig feküdtem a kanapén, belső félelemtől vacogva, betegen, telve aggodalommal, és mély nyugalommal egyszerre: valami olyan nagy dolog van készülőben, ami elkerülhetetlen.
A beavatás.
Az előkészület
Kellemes útnak ígérkezett, egy megbízható utazási irodával szerveztük meg az utazást, az Emirates légitársasággal, Dubajon át.
A személyes találkozónkon mindent részletekbe menően elmondtam, bemutattam, a csomagolástól kezdve a test alapos felkészítéséig, étrenddel, biztonságos utazási tippekkel, konzuli védelemmel. Ez a hetedik utazásom Indiába, van rutin és tapasztalat bőven.
Időben találkoztunk Ferihegyen, harmincketten voltunk, szépen haladt minden.
Az első bonyodalmat Dubaj felé tartva a repülőn az étkezés okozta: négy ember nem vegán ételt kapott. Volt is felháborodás, és intézkedés azonnal.
Akkor még nem tudtuk, ez lesz a legkisebb gondunk.
Azon aggódtam, hogy ha a másik járaton se adta le helyesen az iroda a rendelést, éhes marad a négy ember, így körbejártam, ki enne szívesen húsos ételt. Pillanatok alatt találtam a csoportból lelkes vállalkozót, aki cserélt volna.
Így aztán megnyugodva mélyedtem bele a Cicaverzum filmbe. Hosszú repülés alatt mozizni szoktam, és az Emiratesnél mindig van pár magyar film is.
Lassan zümmögött a film, ragyogtak a csillagpontos hangulatfények a plafonon, már lassan négy órája voltunk úton.
Elégedett voltam, kiváló a csoport, fegyelmezett, együttműködő magatartásuk már a hosszú felkészülés alatt is megmutatkozott.
Ugyanis tíz hónapon át készültünk a várható programokra, hetente egyszer jóga gyakorlással, és sok előadást tartottam a jóga alapjairól, hogy az asramban mindenki nyugodtan tudjon a sok ember között gyakorolni. Megszámoltam, 44 jógavideó került fel a zárt csoportba.
Láttam, hogy a csoport jó része valóban gyakorolta, lelkiismeretem nyugodt volt, nem lesz gond az ászanaórákon majd.
Nagyon szép jegyzetet készítettem az istennőkről, csodálatos autentikus képekkel, helyet hagyva a jegyzetelésre.
Ami emberileg telt tőlem, mindent megtettem.
Navaratri
Az ünnepe lényege az összpontosított erő tudatosítása, a tűz ébredése, azé a tűzé, mely mindent átalakít, porig éget, és fényt ad.
Szvámi Ráma mestere BabaJi nem rejtette véka alá, hogy ez az út, a rádzsa jóga tűz útja, nem a valakivé, hanem a senkivé válás ösvénye.
S én, aki mindig szerettem volna valaki lenni, meglepő módon mégis itt maradtam, ennél a hagyománynál, ezen az úton tapogatózva vagy száguldva, mikor milyen hát- vagy ellenszelet kapok éppen.
Jöjjenek hát az istennők, szeretnék nekik köszönetet mondani, hogy ez megtörtént!
Shailaputri a hegyek leánya
Amit a nevén nevezünk, és megszólítjuk, az eljön hozzánk.
Nem is gondoltam volna, hogy a Dubaj felé tartó járaton teszi tiszteletét először, alaposan felkavarva érkezésével világunkat.
Gyökereinkig hatoló feladatot és próbatételt mért ránk az Istennő.
A többezer kilométeres utazás nemcsak a külső világban kezdődött el.
Amint a bolygók összerendeződtek, az asztráltest síkján a bolygók energiája a saját belső energiánkat is aktiválta.
Az ősz az átalakulás ideje, az érzelmek újulnak meg.
A 9 napon minden nap egy durga és egy rasza felélénkül. így a teljes tisztaság, tudatosság létrejön.
A gyökértől a koronáig felélénkül az energia, a hét csakra mentén, a két mellékcsakrával.
Cseppenként emelkedik az energiaszint a kilenc nap alatt, a tamaszból (tehetetlenség) a radszaszon (mozgáson) át a szattva (teljes tisztaság) felé emelkedik.
Az első három nap kigyomlál mindent, ami nem szükséges, a második harmad növel és táplál, majd a harmadik harmad a gyümölcs learatása és elfogyasztása.
Szóról szóra így történt velünk is!
Harccal indul a történet, úgy az ősi írásokban, mint velünk, 2024. október elsején,
ahol az istenek és démonok, a fény és sötét között zajlik a küzdelem.
A sötétnek és démonnak a belső tompaság. tehetetlenség és eluralkodó negatív érzelmek és gondolatok adnak meghívót. Durg-legyőzhetetlen lesz ez a minőség, ha engedjük!
A jó hír, hogy tehetünk ellene! Nagyon nagy erőt kell megmozdítani hozzá! Ezt élhettük át magunk is, mikor a tervezett 24 órás utazás helyett 48 és 72 óra lett, tele akadállyal és kihívással.
Ami az isteni világban zajlik, az zajlik az emberi világban is, és az ősi történetekben rejlik a megoldások mesterkulcsa. Mi is megtaláltuk ezeket végül.
Éjszaka az elalvás ideje, de mi felébredtünk, mindnyájan, azonnal.
Elmesélem, hogyan.
A kezdetek
Az isteni világban három fő isten (energia) lakozik:
Brahma a teremtő, Visnu a fenntartó és Síva a pusztító.
Egyszer régen, Mahishasur démon erőteljesen megrázta a mennyei világot. A három istennek nem volt ereje őt legyőzni, ezért a démon uralkodni kezdett.
A három isten rájött, hogy egyedül nincs erejük legyőzni, ettől aztán dühösek lettek, tűzbe jöttek, mely három fénysugárként lövelt ki belőlük, s egyesülve, összeadódott az isteni energia, így született meg Durga.
Durga azt jelenti, legyőzhetetlen.
A forrás lett, melybők az isteni energia árad.
Halad a repülőgép, elégedetten üldögélünk egymást mellett, halkan beszélgetve.
Egyszercsak izgatott jövés-menésre leszünk figyelmesek.
A gépünk pedig visszafordul!
MI VAN?
Dermedten nézem az előttem ülő férfi monitorán a CNN közvetítést. Kitört a háború? Mi ez a tüzijáték? Pattannak vissza, semmisülnek meg a vaskupoláról a lövedékek, vagy csapódnak épületekbe, nem is értem mi történik, agyam lefagyott, belsőm rémült görcs húzza össze. Hiszen ott vagyunk karnyújtásnyira a légtértől, ahol mindez zajlik. Látnám a fényeket is, ha kinéznék az ablakon.
De nem teszem.
Sírás szorít össze, a haldoklók fájdalma, az értelmetlen pusztítás okozta düh feszültsége, és a tehetetlenség. Isten kezébe helyezem a lelkemet, emberileg nem tudok semmit sem tenni, se ütni, se futni, be vagyok szíjazva egy hatalmas vasdarabba, messze a szeretteimtől.
Imádkozni kezdek, lassan megnyugszom, mert ez a nap is teljes volt, ha most kell meghalni, rendben van, felkészültem, mint minden éjjel.
Végrendeletem elmondtam a férjemnek még indulás előtt, biztosításom van, a gyerekeim lassan mind önellátóak.
Legyen nekem a te igéd szerint.
Eszembe jut, milyen rosszul voltam az elmúlt napokban, zsigerileg féltem az utazástól, rettegtem, miért nem hallgattam magamra? Kriszti lemondta az utolsó napon az utat, rossz előérzete volt, ő tette jól, vádolom magam.
Azért árván hagyni a gyerekeimet, felelőtlenség – jelenik meg megszokott kísérőm, a bűntudat.
Hova tartunk most?
Szerencsére már felállhatunk, sétálva visszük a híreket egymásnak, és bemondja a kapitány is, hogy új úticél Isztambul. Megindulnak a találgatások, közben nézzük egymást dermedten. „minden jó, az is, ha hazamegyünk, bármi” – súgjuk alig hallhatóan egymásnak.
Várunk. Hosszú az út, még 3 óra talán, ezek a percek most visszafelé pörögnek, nem előrevisznek a célunkhoz, de már minden mindegy, fő, hogy nem talált el lövedék, és élünk, talán kitart a kerozin is.
Kitartott.
Szerencsénkre nem szálltunk ki a repülőből, a földön vártuk meg a döntést, 2 óra hosszat vártunk, míg a gép feltankolt.
Mindenki lázasan irt, vagy telefonált haza.
Az utazási iroda ügyeletese megnyugtatott, hogy átfoglalták a repülőjegyünket, és 6 óra helyett 11 kor már mehetünk is tovább.
Irány Dubaj
Az isteneknek azonban más tervei voltak, annak tesztelésére, mennyire tudunk a jelenben, vagyis a középpontban maradni, és mennyire vagyunk sziklaszilárdak a hitünkben.
Megy a film tovább a monitoron, gépiesen keresek valami vidámat, előtte hosszan nézem a leállíthatatlan reklámfilmet dubaji életképekkel, ahol a luxus luxusa ragyog fel.
Na, ide nem vágyom, döntöm el, hiába tolja arcomba huszadszor, ez nem az én világom sehogyan se. Még kis időre se kell nekem, egy vágymorzsa sincs dubaji luxusszállók felé.
Nem is én ragadok ott később – sajnos.
De még ott tartunk, hogy a leszállásnál mindenki rohanjon, hogy az új jegyeket átvehessük, véste agyamba gyakorlott fiam még Isztambulban, mikor sokat leveleztünk a kialakult helyzetről, az új járatunk adatait is ő küldte el nekünk.
Anya, senkinek se lesz fontos, mi van veletek, nektek kell kikönyökölni mindent, biztatott a fiam. Úgy be voltam ijedve, hogy a hatalmas anyatigris ugrásra készen várta a landolást.
Hát bőszen száguldottam elöl, utánam srácok! felirattal a homlokomon. Végre legalább futhattunk egy jót.
Óriási tömeg az Emirates pultnál, kb. ezer ember. Az egyenruhás alakokat látni se lehet, nem hiogy elérni, türelmesen állunk be a sor végére. Meg se mozdul a sor! Félóra után hozok egy döntést, és beszedem az összes útlevelet, egy jóllátható kupacba szorítva nyomom a fordítóink, Gabi és Andi kezébe: nyomuljatok előre, muszáj!
Nyomulnak is a drága hőseink, kapnak egy két beszólást és gyomrost is könyökkel, de elkapnak egy fickót, és rátapadunk, már én is ott nyüzsgök. Megtudtam, hogy csak 30 jegyet kaptunk, a plusz helyre jelentkezett 2 ember lemaradt, csak hajnalban jöhetnek utánunk.
Éppen ők, rémülök halálra, akik nem beszélnek angolul, és az utazásban se jártasak, jaj.
Nem mondom el nekik, valamit kitalálunk, határozom el. Én senkit se hagyok magára!
Ezalatt az istennő nyilván jót mulatott rajtam, én apró emberi lény, mit össze agyalok és telefonálgatok. Miközben a karma csak így tudott beteljesedni.
Cseréljen velük valaki! Kérjük az emberünket, aki csak csóválja a fejét, az új foglalásunk nem látszik nála, erre hívjuk az irodát, ahol meg igen. Hosszan vitatkoznak, mi meg állunk, ülünk, kinek hogy sikerül.
S akkor kicsit hátralépek végre, hogy rálással arra, mi is történik igazából.
Nézem a kis kupacot, Andit és Gabit, ahogy az emberrel egyezkednek, és látom, milyen fényesen ragyogó az energiaterük, de kívülről egy ragacsos fekete szurok tapad és bénítja le őket.
Ima! – jut eszembe végre a helyes cselekvés, nekiállok, és lassan nő a fény, de nagyon lassan. Gyerünk, szaladok a csoporthoz, segítsetek!
Többen lehunyják a szemüket, csend lesz, és pár perc múlva felreppen a hír:
megvan, látja az új foglalást!
Korai az öröm, mert csak 30 emberé van meg. Nem jó, nem jó, keress még helyet a 2 embernek, rimánkodom, és imádkozom felváltva, és közben érzem, hallom a csoportból felmorajló nyűgös elégedetlenséget, „mi tart ennyi ideig már”, „meddig kell még várni”.
Közben vizet, üditőt és muffint osztogatnak, nekem is hoz valaki, rá se bírok nézni, csak a fekete ragacsot látom, mely a tömeg felett hömpölyög, dermesztően.
Ne hagyjátok abba az imát, mondom zaklatottan, és hadartom el, mit látok, nézzenek hülyének nem bánom, de nem engedhetjük a sötétet tovább, mi vagyunk az egyetlen csoport, aki képes összezárni egymással, és megállítani.
Mint a három isten, fénynyalábokat kell kereszteznünk, nekiállok hát, hova akarunk menni?
Indiába!
Kérünk bebocsátást, hangosan együtt, mondjuk!
Mondjuk, mondjuk: Indiába akarok menni!
Közben a két embernek megmondtam, mi zajlik, és halálra váltan motyogják ők is, Indiába akarok menni, pedig dehogy, legszívesebben magam is otthon ülnék az uram mellett a kanapén, de ezt a képet gyorsan elzavarom, nem téríthet el, semmi a céltól:
India anyácska, engedj be!
Közben emberünk visszaért, Gabi telefonja a kezében, Gabi már aggódott, hogy eltűnik a telója, de nem, ott van, és azt mondja, muszáj indulni, kért buszt nekünk, futás!
Elbúcsúzunk a 2 embertől, mindent megígérnek nekik, tolmácsot is, ételt is, szorít a sírás, de ottmaradnom se lenne jó, nagy levegő, ügyesek, megoldják.
Futunk felszabadultan, végre csinálunk valamit a dermedség után újra, sprint előre, ugrik elő az anyatigrisem boldogan, hogy végre tehet valamit, ide nekem a hegyeket, elhordom a kezemben, szabadult fel a több tonna adrenalin.
Valahogy a buszról is először szállok le, futás az új repjegyért, vízum, útlevél a kezemben, a kézipoggyász bukdácsol mögöttem, utánam, gyerünk! Kiálltom, mint a hadvezér, és megérkezünk a pult elé.
Ott ül sorban jópár indiai nő, kendővel, feketében, és lassan, komótosan ellenőrizget vízumot, útlevelet. Topogok, de nem aggódom, tudják, mit csinálnak, gondolom.
Nem jó jel, hogy engem 10 perc alatt engednek át, mert már csak egy óra van a gép indulásig, de végülis vannak ott négyen, biztos meglesz minden időben.
Szaladok tovább a kapuhoz, és lehuppanok a székekre, gondosan kiterítve cuccaimat amennyi székre csak lehet, foglalni a többieknek. Lassan jövögetnek végre. Biztos pisilnek a többiek, gondolom, mert nyílik a kapu, és még csak 13-an vagyunk.
Aztán jeges rémület szorít össze újra, tisztán érzem:
Baj van!
