India arcai
Elindult a busz, a ventilátor és a légkondi is, amit sajnos csak akkor tudatosítottunk, mikor három órányi zötyögés után megálltunk, és csonttá fagyva másztunk le róla.
Ugyanis az első kanyarnál bealudtunk a legtöbben, hiszen sötét volt már, és nagyon fáradtak voltunk.
Leszálltunk a buszról, sokkoló volt a 35 fokos párás éjszaka, mellbevágott a hőség rendesen,
15 perc, mondta a sofőr, gyorsan elmentünk a mosdóba, én meg vettem mangó üdítőt mindenkinek.
Ott is voltunk mind, 15 perc múlva, csak a sofőrök nem voltak sehol, persze, ebédelnek, ez a szokás, beültek valahova, hiába van éjszaka. 50 perc múlva kerültek elő, elégedetten, mi szótlanul másztunk vissza, és húztunk magunkra minden ruhát, ami nálunk volt, mert a kapcsold le a légkondit valahogy nem értették meg. A villanyt kapcsolták le.
Hát, az se rossz. Próbáltunk aludni, de az már nem ment. Én imádkoztam és japáztam felváltva a csoportunkért.
Éjjel 1 kor érkeztünk meg. Nagyot dobbant szívem, mikor kinyílt a nagykapu, pár órája még, Isztambulban nem is reméltem, hogy ide érünk.
Annyira el volt gémberedve a lábam, hogy mikor leszálltam a buszról, térdre zuhantam, ami nem tett jót persze a tele hólyagomnak sem – hát végülis alázat gyakorlása remek belépő volt. Siralmas állapotban voltam, voltunk.
Megkaptuk a kulcsokat, Surander cipelte a csapat bőröndjeit, én elhúzgáltam a magamét, a 12-es házikóba, Andival.
Sokkoló fülledt meleg volt bent. Hiába tártuk ki az ablakot, a fém szúnyogháló semmi hűvöset se engedett be. Szakadt rólam a víz, Andi is sóhajtozott rendesen, hogy tavaly ez nem volt.
Mindig az jön, ami még nem volt, mondtam jobb híján. Hát, megoldjuk ezt is valahogy. Éjjel kettőre kipakoltam, zuhany után be az ágyba, egy rövid mély álom után frissen ébredtem, öt órakor, és indult az asrami élet. Ima és gyakorlás, közben felváltva mentünk fel az office-hoz, ránézni a telefonra, a többiekkel mi van. Szerencsére Gábor élő egyenesben közvetített, mert a családjával sokat írtak egymásnak. Mikor megtudtam, hogy végre megvan a járatuk, elintéztem az asram által ajánlott transzfer taxikat is nekik valamikor már napközben.
Erika küldött pár fotót, egy kupacban ülnek, mint a kiscicák, és mosolyognak a drágáim, imádtam érte, lazán rátoltam egy lájkot, és szaladtam tovább, mi van az itteni csoporttal.
Szinte mind megfáztunk. Kimentem a reggeli után Patandzsalihoz velük, és kértünk mindenféle gyógyírt a vizes lábakra, rekedt torokra, fájó fejre, felpakoltunk rendesen.
Itt mindig nagy feltöltődést rendezek, vettem is egy liter aloe gélt inni, meg chawanpras vitaminlekvárt, ettem nagykanállal, leöblítve aloéval, hamar meggyógyultam tőle.
Kótyagosan jelentkeztem Rabindra Jinél, hogy itt vagyunk végre, megyünk a pujára, de ránk nézett és azt kérte, tegyük rendbe az istennő templomát, a testünket.
Tettük. Mostunk, pakoltunk, jógáztunk, és ebéd után bementünk a közeli boltba jóga ruhákat venni, mert a kegyetlen és párás hőségre nem voltunk felkészülve. Itt fedett ruha kell, akármilyen meleg van. Az indiai ruhák kiváló anyaga nagyon alkalmas a gyakorlásra. Találtam magamnak egy olyan alkalmi ruhát is, amiben a 25 éves házassági évfordulónkon leszek, nagyon meglepődtem, mik vannak. Persze, a halál árnyékában felértékelődnek a kapcsolatok és az ünnepek is, megvettem azonnal.
Találtunk egy élelmiszerboltot is, vettünk még arckrémet, naptejet, és irány vissza az asramba.
Közben Gábor nyugtatott, mindenki jól van, és a lányok Dubajban megtalálták a Victoria Secretet, megkönnyebbültem.
Megérkezett közben a 2 lány, megtalálták a taxijukra szánt rúpiát, amit cselesen a száradó zoknimba rejtettem – később kiderült, nem ők, hanem az asramiak szedték ki a zokniból a pénzt, nem is értem, hogy magyarázták el nekik ezt. 😊Ők nagyon fáradtak voltak, azonnal mentek a szobájukba pihenni. Mi is hajat mostunk és irány az ágy, előtte gondosan leírtam a spiri naplómba, hogy többet ide nem jövök. Aztán mélylazítottam, alaposan bekenve a lábam, ami teljesen vizes, merev és fájdalmas volt. Vacsora után jött az első előadás, Shailaputri istennőről szólt, de mintha rólunk beszélt volna RabindraJi.
A hegyek lánya
A belső útról szól a navaratri, elsőként az eltökéltség próbatétele várja a keresőt. A szív félig nyitott lótuszként nyílni kezd, és minden lehetségessé válik.
Az a feladat, hogy figyeljük meg hogyan és mennyit beszélünk, mit mondunk, mennyit tudunk csendben lenni. Ezt volt időnk az elmúlt napokban alaposan figyelni, nem mondom, mi már előre dolgoztunk rendesen.
Ha kérdésed van, befelé figyelj– na, ez is így történt, mindig magamra kellett hallgatni a káoszban. Magadban keresd a választ! Maradj nyitott és befogadó. Az elméd legyen stabil.
Szóról szóra megtörtént velünk mindez. nem is volt más opció.
A lényeg, hogy stabilak maradjunk, sziklaszilárdak és rendíthetetlenek, a helyzetből adódott. Én legalábbis nem morgolódtam egy picit se, gondolatban se, csak tettem, amit kellett. Haragos sem voltam, és csak a pillanatban maradtam. Az Istennő megtisztelt a jelenlétével – ébredtem rá boldogan utóbb, az előadáson, és rájöttem, hogy az elmém végig stabil és szilárd volt, mint a hegy.
Tiszta a cél, eldöntöttem, hogy megyünk, és itt vagyunk. Pont.
Nem nagyobb a probléma, mint a belső erőm, az akaraterőm!
Ha kéred a segítséget az anyától, megkapod mindig. Ez így történt!
Esti pihenéskor azt vizualizáld, ajánlotta a tanítónk, hogy az Istenanya méhében fekszel. Várandós veled! Reggel pedig megkapod az áldást.
Hát, már nem emlékszem, mit vizualizáltam, azonnal elaludtam.
Éjjel egykor kibotorkáltam a mosdóba, valami irtó hangos volt, azt hittem, majom lesz, bámultam ki a sötét éjszakába, és egy nagy fehéret láttam az ablak előtt.
Lassan esett le, hogy ez egy tehén. Ja nincs tőgye. Akkor bika. Nagy fehér bika. De mit eszik ilyen hangosan, hogy-hogy Andi igy alszik, mikor 20 centire van a nyitott ablaktól? Lehet, hogy álmodom?
Kióvakodtam a házból, és közelebb mentem.
De a bika nagy volt, én meg kicsi, így visszafordultam halkan, bevittem az összes cipőt a teraszról, mert ki tudja mit eszik. Volt egy kósza gondolatom, hogy szólok az őröknek, de hamar elhessegettem.
Azonnal aludtam tovább. Ötkor ébredtem, irány a fürdőszoba, nyelvtisztítás, arcmosás, mikor eszembe jutott a bika. Biztos álmodtam.
Kinéztem az ablakon, és ugrottam egy nagyot. Ugyanott állt, de mozdulatlanul, csendben. Mert aludt! Visszaosontam a telefonomért, lefotóztam, de sötét volt még.
Andiiii — suttogtam, – itt egy bika melletted, ébresztgettem kedvesen a kb. negyvenkilós lányt, de nem ijedt meg, csak nagy bátran felült:
– Akkor ő csámcsogott? Azt hittem, álmodtam.
És folytattuk a reggeli rutint. Mire kiértem, hogy lefotózzam, már nem volt ott.
Nem evett le egy virágot vagy bokrot sem, és nyoma sem volt ottlétének! csak udvariasan kérődzött egy jó tartalmasat.
Hát akkor jött az ima, jóga, és az örömteli várakozás, itt lesznek reggeli után végre! Elég kevesen voltunk az asramban, végre megtelik élettel, magyarokkal! Nagyon szeretnek minket, áááá ti vagytok a kicsi ország a nagy szívvel, mondták tavaly is nekem. Büszke vagyok a csoportjaimra, kiváló emberek jönnek mindig. Kedvesek, segítőkészek, komoly gyakorlók.
Kiszaladtam a kisboltba, mangó lasszit kértem tőlük tegnap, 16 darabot, boldogan adott a kezembe, hármat. Bután néztem, mit lehet ezen nem érteni, hogy 16 db, le is írtam neki. Hát jó, akkor veszek teát nekik, megfőzik, tulsit, nyugtatósat.
Alig tudtam a reggelire figyelni, lassan sétáltam, hallgatva a megérzéseimre, közeleg a taxi, érzem, indultam fel a parkolóhoz, és tényleg!! Megjöttek.
Halálfáradt, mosolytalan arcok, úgy megijedtem, pedig mi is így érkeztünk, de más kívülről látni. Igyekeztem gyorsan osztani a kulcsokat, de hát az sem ment zökkenőmentesen, hiába leveleztük le, és alig voltunk az asramban, kicsit nehezen jött össze a terv, de aztán meglett minden szoba gazdája, és széledtek szét, én meg kísértem a gurukulamba a csend szobába érkezőket. Azok a szobák kevéssé hmmm európaiak, azért oda mentem.
Kellettem is kicsit lelkitámasznak, de végül jó lett, több kevesebb cserével, volt persze olyan is, hogy erős pánikroham jött egy lányra, ezért őt átvittem a mi szobánkba végül, és a penészes házikót se foglaltuk el, helyette beköltöztek a 3 angyal lányhoz Jucusék, a Karma caféba.
Még otthon kértem, hogy legyen neve minden csapatnak.
Az egész nap azzal telt, hogy egyenként felkerestem, aki éppen nem aludt, hogy elmondhasson mindent.
A nap végére már az összes rosszat tudtam, (a jót csak már itthon kezdték el mondani) és alaposan átbeszéltük, hogy végül minden, de minden a lehető legjobban alakult, és nem a sors szeszélye miatt pusztán, hanem mert imádkoztunk folyamatosan.
Az első istennő próbatétele teljesítve!
Jön a következő próba!
