Annyira jó jógázni. Ha sikerült egy héten naponta 10 percet (6 kör napüdvözlet) és legalább háromszor 90 percet gyakorolni, egész héten koncentrált, derűs a lényem. A testem pedig igen boldog és együttműködő.

Az együttműködés a testem részéről abban nyilvánul meg, hogy ha futni szeretnék, akkor futok, ha relaxálni, akkor nyugiban fekszik, ha meg csak nézek ki, vagy be a fejemből, az ellen sincs (egy darabig) semmi kifogása.

Hát ez nagyon jó érzés.

De valahogy mindig elsodor a sok tennivaló, a ház a gyerekek, az egyebek.

Az elvonulásokat ezért találtuk ki. Régen szanatóriumba meg fürdőhelyekre vonultak vissza az asszonyok, mi pedig jógatáborba.

Közösen kibérelünk egy szuper helyet, összedobjuk a pénzt az eleségre, és egész álló nap csak jógázunk, meg „önismerkedünk”,  és „csapategyüttműködünk”.

Elmesélem, idén mi jutott eszembe.

Buddhistákhoz erős vonzalom fűz, ezért egy buddhista elvonulóhelyet kerestem, ahol nagyon tiszta és befogadó a tér. Mánfa a nyerő! – Mánfai Elvonulási Központ és Alkotóház

A női lét négy archetípuát tanultuk idén.

De valahogy mindig elsodor a sok tennivaló, a ház a gyerekek, az egyebek. Az elvonulásokat ezért találtuk ki.

Az érkezés napján az együttműködő kommunikáció alapjait tudatosítottuk, a biztonságos együttlétért megtett mindent az Amazonunk.

Megbeszéltük ugyan, hogy szeretnénk így működni, de azért jó sok kihívás volt, különösen az ítélkezés, minősítésmentes résznél. Az elme valahogy állandóan minősít. Na, sebaj, igyekeztünk rálátni legalább, s meghaladni.

Az öngondoskodó rész is nehéz dió volt, mert néha a lakoma ígérkezett annak, de akkor hogy jógázzak, ha kétszer repetáztam? Hát nyögve, komótosan. Volt, hogy inkább kontemplatív sétáltunk a békesség kedvéért, az emésztés mudrával.

Este szociometrikus ábrával láttunk rá, hogy mennyi rokon lélek van a táborban, és remek, biztonságot építő tánccal és páros gyakorlatokkal tudatosultak a határaink és az erő, amivel képesek vagyunk azt tartani. Elég sokat nevettünk.

Hajnalban meditáltunk (mindenki ott volt) és a jógikus tisztításokkal ismerkedtünk. A gyomormosást és géznyelést most leszavaztuk, de a terapeuta táborban úgyis volt, s lesz ilyen. Izgalmas!

Hatalmasat jógáztunk a Nap és Holdkunyhóban, két helyszínen, mert fájdalmas testtel, és menses alatt egészen mást kell gyakorolni.

A reggeli PAZAR kásalakoma után amazon sminkkel szórakoztattuk egymást, aztán irány a rét.

Az amazon még gyógynövényt is gyűjtött, aztán a vidám jógamókával próbáltunk koncentrálni a versre, kezünkre és lábunkra, társunkra. No ez a végére alig volt sikeresnek mondható. Viszont rengeteget nevettünk.

Ebéd után varázstalizmánt festegettünk, majd egy szuper imagináció, és jóga jött.

Vacsora után az önmenyegző szertartáson fogadtuk meg az új életünk alapeszméit, amit imazászlóra, színes szalagokra írtuk, és egymásnak fel is olvastuk.

Sorfal között haladva, koszorúban és fátyollal, olvastuk fel, amit ráírtunk a szalagra. Így akarok élni!

Szép és megható volt. Előhívta a szerető minőségét, aki szereti az életet és élvezi azt.

Másnap a délelőtti foglalkozáson csoportokat hoztunk létre és különféle műfajban és archetípussal kellet egy színdarabot alkotni, amit este bemutattunk a Ki mit tud? -on.

Előrelátó módon a délutáni jóga záróizom erősítés volt és okkal!

A Halleluja butikból kiöltöztünk, s nemcsak a színdarabra jutott belőle.

Az esti bemutató volt a fénypont és a csúcs, komolyan. Vagyis komolytalanul, felszabadultan (ánanda) improvizáltunk (jóga a rugalmasság), másnapra arcizomlázam volt a sok nevetéstől.

Jól jött másnap a csend, a silence gyakorlás. Sem olvasni, sem beszélni nem lehetett, de naplózni és gyakorolni a tanultakat annál inkább. Az anya archetípus öngondoskodásának új lehetőségeit tapasztalták sokan, a visszavonulás méltóságát. Imádta mindenki!

Este fehér ruhában egy fehér gyertyával mentünk fel a sztúpához a buddhista szerzetes nekünk tartott pudzsája és meditációja után. Háromszor jártuk körbe a sztúpát énekelve: Gyújts éjszakánkba fényt!

A terembe védő piros fonalat és piros bindit tettünk a homlokunkra, hogy védve legyen utunk a kísértésektől.

Utána szeretet lakomázgattunk, és beszélgettünk.

Anaya Női Jóga Tábor - Mánfa 2023.
Anaya Női Jóga Tábor – Mánfa, 2023.

Utolsó napon felkerekedtünk, hogy a Bölcs archetípusával zarándoklatra induljunk, felajánlva a férjeinkért, fiainkért a női erőnket, életszolgálatunkat. Támogatva, önként, áldozattal, de nem áldozatból!

Közös az ügy, a szeretetszövetségek megerősítésére van szükség.

A Mária templomban imádkoztunk, és felkerekedtünk, be az erdőbe, fel a magaslatra.

Az Anyák kútjánál megszenteltük az imazászlókat, énekeltünk a földnek, víznek, tűznek és égnek áldó éneket, Anna egy csodás Mária dalt is.

Nagyon kerek, egész, megerősítő és felszabadult hetünk volt.

A nőikör ereje minden elképzelést felülmúlt.

Haza már csendben jöttünk, napokig alig tudtam megszólalni itthon. Özönlöttek a fotók a többiektől, és a hálás üzenetek, magam is írtam jópárat.

Nő-Vérek vagyunk, jó volt kipróbálni a jóga erejét közösen is.

Most rendben vagyok, csodás rend van itthon, befőzök, énekelek, és sokat jógázom, barátkozom az Urammal, és csavargok a csajokkal is.

Otthonom az Asramom. Megteremtem idehaza is, ami ott volt.

A jövő évi elvonulásra máris kitaláltam a Ki mit tudr? -a valót, már előre nevetgélek, nagyon vidám lesz!

Anaya Női Jóga Tábor – Mánfa, 2023.

Újra Egynapos Elvonulások!

Időpontok már elérhetőek az eseménynél és a jelentkezés is beindult!

AZ ELSŐ szeptember 11.

Várunk szeretettel! ❤

Esemény linkje:

https://www.facebook.com/events/1403796480237385