Szülinapi dunaparty

Most már tudom, nem véletlenül születtem meg.

Azóta valódi ünnep minden szülinapom!

Hát gyere, ünnepeljünk együtt!

Nekem a hétfő a csendes feltöltő napom (hétvégén dolgozom többnyire)

Úgy döntöttem, ezen a napon levonulok kedvenc gyermekkori fürdőmbe csobbanni, aztán átballagok a Vak Varjúba ebédelni, (talán egy szelet tortát is kapok majd)
majd a Duna parton kifekszem és süttetem a hasam a nappal!

Azért hétfőn, mert hétvégén tele van a fürdő és a Duna part is.

gyere velem-nagyon szeretem a jó társaságot!

Terveim szerint kb 16 kor záródik a szülinap

DE ESTE 19.00 ÓRAKOR KITÁROM OTTHONOM KERTKAPUJÁT
HOGY JÖHESSEN AKI NAPKÖZBEN NEM ÉRT RÁ

MERT ÜNNEPELNI KÖZÖSEN JÓ ÉS ÁLDOTT 🙂 🙂
ha hozol eleséget te is, akkor lesz elég, én isteni szörpömmel várlak egy szörpintésre!
Aztán kicsit éneklünk is 🙂

Addig maradsz persze a fürdőben vagyis velünk, amíg jólesik.

Én kb. 14 órakor tervezek átmennni ebédelni a Vak Varjúba, aztán séta a parton és haza.

A fürdős nap ára önköltséges
fürdőbe a jegy szaunával kb 5 ezer ft
ebéd 3 ezer kb, amit rendelsz